Mert ilyet is tud

"Amúgy meg kabbe, jó bőr vagy azért"

Ismerem milyen, amikor azzal kezdi a mondatát, hogy "amúgy meg...". Akkor használja, ha zavarban van, ha nem tudja hogy mondjon ki valamit, úgy hogy ne tűnjön lelkesnek, megilletődöttnek, de mindenképp ki akarja mondani. Mintha fél vállról odavetné, poénosan, mellékes közlendőként. Aki ismeri az tudja, hogy Tőle felér egy fél vallomással. Látom magam előtt, hogy zavartan áll, elkapja a tekintetét, kezét a farmerzsebébe dugja, másik lábára helyezi a támaszt. Minden mozdulata beszél, minden mozdulatát értem.

Upd: mellesleg miért inaktív mindenki?

Ilyenkor értékelném igazán a szabadidőt, amikor fél másodpercnyi sincs. Utálom hogy rohanok, hogy a jelentéktelen dolgokkal foglalkozok (mert azzal kell...vizsgaidőszak...pff), hogy borzalmasan rossz az időbeosztásom (még mindig), hogy, hogy, hogy... Ma beszabadultam az Alexandrába megünnepelvén a baromi nagy ingyen 5-ösömet az indexben, és a szívem szakadt meg amiért csak a könyvesbolt felét vihettem haza. E téren nem vagyok válogatós, tényleg hazavinném a fél boltot, (pszicho részleget egy az egyben), a szakácskönyvektől kezdve (ebből csak anyunak adok tippeket, én nem főzök) a szakmai könyvekig, szép is lenne ha nem olvasnék, btk-s létemre tájékozottnak kell lenni...És ha előáll a szerencsés konstelláció, hogy se kötelező olvasmány, se tanulandó szöveg, akkor szabadidőmben is olvasok, sajnos még mindig sokkal kevesebbet mint szeretnék. Akarok egy könyvtárszobát, hatalmas ablakokkal, kényelmes fotelokkal és Wurtzel könyvekkel (rohadjon meg az Európa kiadó, mondtam már?)

Egy vizsga megvolt, megvan. Szerencsémre 5-ösre tudok helyeselni, biztos jó ütemben kezdek bólogatni, vagy értelmes fejet tudok vágni miközben arra gondolok, hogy mit ebédeljek...másra nem kaphattam jegyet, merthogy a "jónapot kívánok" és a"köszönöm szépen"-en kívül túl sokat nem beszéltem. Vicc ez az egyetem...

Amúgy azt álmodtam, hogy az egyik vizsga után testközeli kapcsolatba keveredtem az egyik 30 körüli tanárommal a kocsijában. Lehet így kellene megoldani a jó jegyet?!

Insomnia, untouchable

Az insomnia kifejezés nem túl találó ebben a helyzetben, ugyanis én aludnék, csak a külső körülmények nem hagynak. Nem tudom mi a fene van a macskákkal, de Playgirl-höz hasonlóan az én macskám is megkergült. Nonstop nyafog, hiába van előtte terült-terülj asztalkám, nem az a baja. Éjjel is felkelek, kiengedem az udvarra aztán persze fél 4-ig nem alszok, mert a konyhában ülve várom vajon mikor akar visszajönni. Aztán amikor hajlandó befáradni a lakásba, én kis naiv azt hiszem végre fél 4 körül elaludhatok...hát a francokat. Újra nyávog. És ez így megy 3-4 napja, mára untam meg. Szépen süt a nap, úgyhogy az egész napot az udvaron fogja tölteni, mert a gazdinak ma meg kell tanulnia 12 tételt + 15 tételt + 15 szigorlati A, B tételt. Nyilván, esélyes.... Ennek tudatában is iszonyúan feszült vagyok, vibrálok, törni-zúzni tudnék. Nagyon szeretném ezt a 3 szép kis jegyet az indexembe, de lusta trehány voltam. Illetve azt hittem, hogy tudok az lenni, de most belémhasított a felismerés, hogy én túl lelkiismeretes vagyok. Szóval magamat ismerve megiszok vagy 1,5 liter kávét intravénásan és benyalom a tételeket. Mindenkinek kellemes napot.

Miért kérdezek meg olyanokat, amikre egészen biztosan nem akarom tudni a választ?

A mai nap megint eltelt úgy, hogy semmit sem csináltam...

Szürke hétköznapok

Relaxing by Const featuring Kirra sunglasses

Közkívánatra

Milyennek látom magam x év múlva? Gondolom mint a többség, munka, ház, férj, gyerekek, kocsi, kutya, cica – fontossági sorrend nélkül. Ebben a témában tényleg nincsenek extra elvárásaim vagy különleges elgondolásaim, átlag vagyok. :) Akkor most szabadjára engedem a fantáziám…
A ház..mindenképpen családi ház, én is abban nőttem fel. Hatalmas kerttel a ház előtt (és mögötte is), minél messzebb az utcától. Szeretek kiülni a napra olvasgatni, szeretem ha nem rögtön a „világba” lépek ki. A legnagyobb előnye a családi háznak a CSEND. Nincs az a pénz, amit ne érne meg, elképesztően jó dolog. Ó és erkély, mindenféle virágokkal a balkonládában, egy-két ülőalkalmatosság és a fél életem eltölteném ott pár könyv társaságában. Belül mindenképpen valami modern belsőt szeretnék, nem vagyok túl jóban a falakkal, nekem egybenyitott terek kellenek, üvegajtókkal, színes falakkal, nem agyonzsúfolt szobákkal de nem is minimál design.
A foglalkozást inkább ne ragozzuk, azt itt nem szeretném megemlíteni, de mindenképp abban akarok dolgozni, amit tanulok. Nekem a kreatív munkák valók, ahol nem vagyok megkötve, vannak határidők de azon belül szabadon mozgok. Ezt korábbi postban a munka kapcsán említettem, hogy a 8 órás irodai meló nekem egyenlő a módszeres kínzással. Nagyon rosszul tűröm a monotóniát, pocsék az időbeosztásom, állandóan rohanok, és nem bírok egyhelyben megmaradni… A munkamorálomra szavak sincsenek. De legalább jó az önkritikám. :)
Férjet és gyereket szeretnék majd, de csak azért hogy „legyen egy otthon”, azért nem. Én egyiket sem fogom elhanyagolni, nem fogok korán gyereket szülni meg férjhez menni, csakhogy túlessek rajta. Nem érzem magam készen egy gyerekre, hihetetlen távol áll tőlem a nonstop felelősség, hogy korlátozza a szabadságomat. Meg aztán a magam számára is kiszámíthatatlan hangulataim miatt a gyerek nem túl reális… Most még nem tudom elképzelni…meg az egész nyugodt, harmonikus életet sem, a fákat, meg mindent ami „vidékdíszlet”.
Remélem kielégítettem a kiváncsiságod, Hitetlen.

Egyveleg

Úgy nyakamba borult az élet, hogy szombattól kezdve jövőhét végéig túl fogok esni 4 vizsgán és egy szigorlaton. Az eredmény már kétséges... Órákra különböző okokból nem igazán jártam (ebben a félévben sem), akitől korábban a jegyzetet kaptam, ismert okokból nem hiszem, hogy most bármiben is segítene. Gyanítom így viszont nem vagyok túl esélyes befutó, vagy az már valami ha ismerem az előadót? Bár ilyenkor van szerencséje az embernek, nem? Múlthéten például csak jegybeírásra mentem be egy másik tanárhoz, amikor kiderült hogy egy másik vizsgán a tanár elfoglaltsága miatt az aznapra időzített szóbeliből írásbeli lesz, így becsúsztam én is, kölcsönpuskával. Annyira nem tud érdekelni, hogy az valami botrány.

***

Magánügyeket illetően eltűnök picit mint szürke csacsi abban a bizonyos ködben, remélve hogy eszébe jutok picit, netán-tán hiányozni is fogok. Hogy ezzel mit akarok elérni, azt még én sem tudom, újrakezdeni nem szeretnék semmit, de legalább a megroggyant önérzetemnek jót fog tenni, ha keres... Vakumemóriámnak köszönhetően éjjel fél 4-ig visszagondoltam az utóbbi pár nap összes beszélgetését Vele, és arra a (téves?) következtetésre jutottam, hogy esetleg féltékeny lenne Ákosra? (Ákos jóbarátom, jelenleg "a barátságunk teljesebbé tételét" próbálgatjuk, kisebb-nagyobb sikerekkel. Még nem igazán tudom elképzelni, hogy fogom a kezét, hogy megcsókolom, hogy átölelem, de már legalább nem rántom el a vállam, ha hozzám ér)

***

Anglia. (Tervben van egy nyári angliai út, mondtam már? Nem? Akkor majd, most nem erről lesz szó.) Az Alexandrában 300 forintért az ember után dobják az idei naptárokat. Vettem is egyet, gyönyörű Londoni fotókkal valami híres fotóművész képei, sajnos nem vagyok a témában otthon... Tegnap 2 ágyban vergődés között szétszedtem és beborítottam vele az ágyammal szemközti falat, tényleg ízléses lett, nem olyan mint a 15 éves tinilányok poszterrel borított fala. Ránézek egy képre és bevillan ezer apró emlék azokból az időkből... Kis ópium és csokoládé illat és már nincs is kedvem kimozdulni. :)

Tényleg működik exemmel a "barátság legyen, ne vágjunk el minden szálat" dolog...

- na milyen volt a randi?
(...) hosszú percek
- mi van baby, nem mersz válaszolni? nyugi, nem vágok eret... ;)
- nem merek? kiafaszom fel toled?
- ?
- elpofaztam neked, hogy nem tudok alkalmazkodni a hangulataidhoz es kedvem sincs
- amig nem volt jelolt addig nem erdekelt a dolog mert akos akos akos
- most mi a fasz van? csak megkérdeztem
- akkor a faszomnak jossz nekem a faszsagaiddal hogy mit merek mit nem
- vedd eszre magad
- de most mi a fenéért támadsz?
- egy egyszerű kérdés volt, semmi hátsó szándék
- kurvára nem tudom miről beszélsz..
- randizunk este?
- minden nap mással?
- valaszolsz a kerdesre?
- minden nap mással?
- pf, és még nekem vannak hangulataim...
- bazdmeg miafaszomert baszod fel az agyam? faszomat irklasz meg jaccod itt az agyad ha egy randit nem vagy kepes osszehozni?
- ne az en hangulataimat baszogasd te vagy az aki hajlik erre arra... en meg unom
- szal inkabb bye es menjel akoskazzal vagy szedjel fel valakit ahogy szoktal
- csak engem ne csesztess mar...

Szintén...

Én is szeretnék kérni egy meghívót Ancíka és Dzséj blogjához. ;) habcsoklany@gmail.com

Lopják az életem!

Felkonf: az alábbi sorokban minősíthetetlen a megfogalmazás, de indokolt.

Velem először fordul elő, hogy a saját gondolataimat olvasom viszont egy másik blogban, de mérhetetlenül szánalmasnak találom. Nincs rá jobb szó. Annyira unalmas az életed, hogy mástól lopod a gondolatokat hogy feldobd picit az oldalad? Vagy netán-tán ugyanezt érzed mint más, de nem tudod megfogalmazni? Akkor ne írj blogot anyukám!


Upd: Sway kommentjei között olvastam pár perccel ezelőtt, Dzséj válaszát mely szerint "teljesen más célja volt a bloggal, mint ami most". Mégis mi? Egy "best-of blog"? Persze... B kategóriás kifogás, jobb nem jutott eszedbe?

"A pszichológus drogfogyasztásról való értesüléskor nem tudja sőt nem is akarja a diszkréciót tartani. "

Így legyen őszinte az ember?! Na ezért nem hiszek nekik, bennük.

Elgondolkoztam azon, hogy az ember mennyi mindent letesz az asztalra, évekig dolgozik keményen, kussolva, alázatosan mire végre elismerik a munkáját, megkapja a neki járó hírnevet, elismertséget, aztán egy esendő emberi lépés miatt mindez elhalványul, nem is emlékeznek rá. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem Winona Ryder egyik kedvenc színésznőm. A szakma nem igazán ismeri el pár jelölésétől és díjtól eltekintve (azokat sem ma kapta), valahogy nem őt találják meg a kasszasiker-gyanús filmekkel (Korábban sem) Pedig szép arc, hihetetlen nagy, mélyenülő szemek, amivel bármit el tudna adni. Engem például már csak azért beültet a moziba, ha az ő nevét látom egy plakáton (na jó fantasztikus hülyeség azért nem érdekel...). Ja hogy voltak "botrányai", ezekről bezzeg hallani. Ráakasztják a botrányos jelzőt, amiből max a bulvárlapok provitálnak, és háttérbe szorul az GG-díj, elmaradnak a felkérések, nem véletlenül 1995-99 körül csinálta a legjobb filmjeit, sajnos nem rajta múlik. Máig kedvenc filmem az Észvesztő vagy a Kisasszonyok. Engem különösebben nem érdekel, hogy gyógyszerfüggő vagy kleptomán, ettől ha lehet még szimpatikusabb, olyan esendő, olyan emberi, olyan...hétköznapi.

Sex and death 101 (nem tudom magyarul milyen címet kapott) nem egy olyan film, amit az ember tizenötször meg akar nézni, eltekintve az utolsó 5 perctől. Nem sikerült eldöntenem, hogy ez most vígjáték vagy mély lélektani dráma, de az utolsó mondat után percekig bámultam a kimerevedett kijelzőt és potyogtak a könnyeim.

"Ha ez tényleg csak egy játék néha elég csak annyit tenni,
hogy megnyomom a törlés gombot. Életemben először
vagyok. És nem tudom mit tegyek elé - érett, elégedett,
boldog - az hogy vagyok egyenlőre bőven elég.
Az élet hasonlít a halálra: Megtörténik mindenkivel akár
akarja, akár nem. Hogy mi az értelme? Őszíntén? Ki nem szarja le?!"

Tikk-takk

Olyan gyakorisággal változik a hangulatom, hogy már ügyet sem vetek rá. Ez épp az a negyed óra, amikor sikerült meggyőznöm magam arról, hogy sokkal jobb dolgokat is csinálhatnék, mint őt figyelni msn-en. Fiatal vagyok, nyár is van, élni kéne. De úgy, nagybetűsen. Nagyon sok időt elbasztam már rá, és mivel jelenlegi tudásom szerint egy életem van, nem kéne unatkozni. Szívesen áldoznék rá egy évet az életemből, ha valaki garantálná nekem, hogy cserébe többet nem fog eszembe jutni. És mire idáig eljutok, jön egy tikk-takk, a következő negyed óra, amikor is készülök belepusztulni. Mit nekem élet, ez nem az nélküle... Ilyenkor átszakadnak a könnycsatornák gátjai, magzati pózba görnyedve fekszem a szőnyegemen és a csuklóm bámulom... A jó időszakokban hihetetlen élményekkel teli életünk volt, amit megirigyelhetett volna bárki. Annyi mindent, olyan rövid idő alatt senki nem élt meg mint mi. És a fenébe is, miért nem hiányzom?
Szóval ügyesen kimatekoztam, hogy ezt nem sokáig fogom bírni ép(?) ésszel, valamelyik negyed órát előnyben kellene részesíteni hosszabb távon, és magamat ismerve hajlamos vagyok a másodiknak előnyt adni.

Új nő van az életében (egyenlőre csak jelölt), de ez most erősen mellbe vágott.

Nyár van, nyár...

Hihetetlen jó nap volt, nem volt hülye aki rájött, hogy a nap endorfint termel. Kiültem a hintaágyba, kényelmes cicapózba vágtam magam és olvasgattam naphosszat. Magazinokat, könyveket (többet is felváltva). Rossz szokásom hogy több könyvbe is belekezdek, nem azért mert unalmasak lennének, csak szeretek ugrálni a témák között. Most épp Jim Morrison életrajza, és a Tizenhét hattyúk van terítéken. Ilyenkor bánom nagyon, hogy pokolian rossz az időminőségem, és nem olvasok annyit, amennyit szeretnék. Na de én legalább olvasok..
Viszont ez a vizsgaidőszak kevésbé jófejség. Tegnap újabb vizsgát tudtam le, már csak 3 van vissza plusz egy szigorlat. Ja, ez csak az egyik suli... Kiváncsi vagyok meddig fogom bírni a saját magam által diktált tempót. Várunk.

Könyvélmény

A mizantróp (embergyűlölő). Régóta kacsintgatok a polcon vele, és a sok depis könyv mellé kell egy kis változatosság. A cinizmus nagykönyve. Már korábban is idéztem belőle, de csak most jutottam el odaáig, hogy tényleg el is olvassam. Megérte! Az a tiszta lelkű, öntörvényű, kritikus, álca nélküli ember egy olyan társadalomban, ahol mindenki alakoskodik, hazug, korrupt, képmutató, könyöklő. Megrázóan gyönyörű könyv, és még ma is aktuális. Sőt, ma aktuális igazán, én nagyon bele tudtam magam élni. Tipikusan az a könyv, amitől az ember elborzad a világon és szánalommal, megvetéssel tekint a dolgok nagy részére. Nagyon nagy élmény! Tudom ajánlani!

Minden rosszért amit tudod valaha én tettem
Tudom nagyon jól, hogy egyszer meg kell majd fizetnem
Térden állva kéne, de én emelt fővel megyek,
mert egyetlen egy úr előtt, hajtok én csak fejet
Ő az aki ítélkezhet és eldöntse a sorsom,
hogy oda fent vagy oda lent de, folytassam a dolgom,
mert most előszőr teszem a büszkeségem félre
és könyörögve kérem Őt, hogy bocsátson meg érte
hogy nap mint nap csak vétkezem és elpuszíttom magam,
hogy állat tudok lenni ha elvesztem az agyam
hogy tizenéves koromtól az éjszakáé lettem
hogy rossz emberek rossz dolgait végig kellett nézzem
hogy láttam egypár dolgot amitől fölfordult a gyomrom
férfiakat sírni látni kislányként a grundon
mert ha eltörik a mécses hát mindegy ki vagy testvér
nem lesz az az ember aki önmagadtól megvéd
a kamaszkorod, gyermekévek őrültségnek tűnnek
én kipróbáltam mindent, de a szervezetem intet
az alkoholtól fél ájultan 120al egy fának
csapódtam be kétszer is de rám nagyon vigyáztak,
azt hogy miért, mért uram azt csak te tudhatod
hogy megérdemlem én most azt hogy bűnösen is itt vagyok
ha így döntöttél így van jól ígérem hogy megteszem,
hogy törvényeid szerint próbálom élni az életem.

A kártya, a csajok, a szesz meg a drogok,
mert rajtam az élet nagyon sok nyomot hagyott
ha van pénz nincs isten, mert szükség rá nincsen
megveszek majd mindent senki nem kell, hogy segítsen
mind megtettem volna, hogy mindenki megtudja,
hogy én vagyok az igazi és mindenki más nulla,
de egyre jobban rájöttem ahogy teltek az évek,
hogy ez a világ nem lesz olyan amilyennek kértem
hát nem marad más hátra, mint eladtam a lelkem
mert megcsináltunk sokmindent, de nincsen mit szégyelnem
megkaptam a jussom érte megfizettem százszor
visszaadtam mindent amit elvettem én mástól
a becsületem megmaradt kitisztítom a lelkem
én megkaptam az esélyt, hogy maradjak vagy mennyek
és nem hárítom senkire, mert én vagyok a bűnös
ne válassz majd példaképnek, nem kell hogy te bűnözz.

Sok mindent máshogy látok 20 év távlatából
a 30. év fele az élet régen más volt
ezt jól tudod, de megmarad a sok emlék meg a gondolat,
mert minden amit tettünk a sors majd egyszer vissza ad
a balhéktól mentes élet nem marad csak álom,
mert egymást rántjuk vissza a bűnbeli barátok,
mert próbáltam én jó lenni de a világ mostmár ilyen
a 21. században semmi sincsen ingyen,
nem kell hogy segíts és nem kell hogy döntsél
az én lelkemben egyedül csak én állítok törvényt
mit gondoltál mit teszek ha kell én mindent elveszek,
hogy akiket én szeretek gondtalanul éljenek,
mert nem akartam soha, mégis beálltam a sorba
a szívem ugyan szabad, de a testem csak egy szolga
a véremnek nem hazudhatok, nem is próbálok
a pap előtt majd fekszek, de az Isten előtt állok!

Mai bók

"Neked egyébként feltűnik, amikor kéjes vigyorral bámulod egy srác nadrágját a tömött buszon?"

Kurvaideg

Rájöttem, hogy nem én vagyok a hülye, hanem mindenki más. Tény, hogy amúgy is könnyű felbosszantani, de hát az emberi hülyeséggel kit nem könnyű?! Esküszöm ebben nem én vagyok a türelmetlen, hanem a családom játszik az idegeimen. Amikor tizenötször megkérdeznek valamit, amire tizenötször elmondtam, hogy nem tudom, akkor csodálkozik mindenki, hogy 10 percen belül a tizenhatodik kérdésre reagálva lerogyok a padlóra és a fejemet fogva sírni kezdek, hogy az istenbasszameg, milyen nyelven mondjam el hogy megértsenek végre? És akkor persze jönnek a szokásos dumákkal, hogy gyengék az idegeim, meg ilyen fiatalon nem kellene ennyire könnyen felhúznom magam, de könyörgöm..az életkorom kötelez, hogy viseljem el a hülyeséget? Hát nem hiszem.

Olyannyira nem mutatok szociális hajlandóságot semmire/senkire, hogy azt sem tudom elviselni ha egy légtérben van velem valaki. Vagyis gondolom az nem épp normális reakció, hogy idegrohamot kapok attól, hogy a macska mocorog a kosarában és az nyikorog.... Munka után, amikor hazajönnek a szüleim, körülöttem vágni lehetne a feszültséget. Vibrálok, borzongok, biztos szándékosan hergelem is magam, de egy szóra ugrani tudnék, sikítani ahogy a torkomon kifér, hogy az istenbasszameg vegyétek már észre hogy egyedül akarok lenni, nézzetek levegőnek és egész egyszerűen ne szóljatok hozzám! Sőt...a legjobb az lenne ha mindenki magára zárná a kis szobáját és én zavartalanul szenvedhetnék. Hogy mi miatt? Remek kérdés, magam sem tudom. 2 napja abszolut "ex-megvonás" van, én magam akartam. Önös érdekből, hogy végre meggyógyuljak, mert már baromira unom, másrészt érdekel mikor jutok eszébe és kezd lázas telefonálgatásba. Szeretném... elégtétel lenne. Hazudnék ha azt mondanám nem jut eszembe 10 percenként, mert de. Csak próbálom magam meggyőzni, hogy ez nem a világvége, ha nem része az életemnek. Sőt..ez lesz az út a szabadulásba. Mert ugye ha nem beszélünk, ha nem találkozunk, akkor nem kell újra elveszítenem...

Tegnap rámírt msn-en egy srác (majd kiderül a szö9vegből milyen kapcsolat volt köztünk: semmi), és a következő beszélgetés vette kezdetét

- szia, látom az msn kiírásod (aki nincs benne a tegnapjaimban, ne akarjon a holnapjaimban se), én benne vagyok? :)
- (WTF?) Aha. :) - itt még próbáltam jófej lenni
- akkor szexelünk? :D
- (mi a lószar....) nem - már kezdett felhúzni
- tudom, mióta elhagytalak azóta a lányokat szereted :D - elhagyott??? Soha a büdös életbe egy ujjal nem nyúltam hozzá, ő se hozzám, a lelkemet nem láthatta fél pillanatra sem, a szívemről meg azt sem tudta hogy van-e. Az egy dolog, hogy ő tepert és egy izgalmas balatoni éjszaka után belemásztam a szájába, de egyetlen nyavajás csókon kívül semmi nem történt, azt is azonnal megbántam. És még van pofája úgy tálalni, hogy ő hagyott el engem, ráadásul annyira meg is viselt, hogy azóta sem tudok ránézni a férfiakra. Hát eszem lenne, megállna...

Exem exe ismerősnek jelölt iwiw-en. O.o

Na kérem, így kell ötöst kapni majdnem nulla tudással. Írni fogok egy könyvet Így éltem túl az egyetemet címmel, bestseller lesz. Tegnap volt egy vizsgám, amire - hát fogalmazzunk szépen - nem vittem túlzásba a tanulást, előrehozott, gondoltam ne basztassanak már. Az óra címét azért tudtam... Bementem, esélytelenek nyugalmával kihúzom a tételt, bár nem volt rá szükség, mert azzal kezdte a tanár, hogy őt nem érdekli a tételem, majd inkább kérdezget. Leizzadtam fél pillanat alatt, elkönyveltem a bukást... mire elkezdtünk beszélgetni magáról a vizsgáztatásról. Kifejtettem neki, mennyire nem tartom igazságosnak ezt az "egy tételt húzunk és megmondom mit tudsz" módszert, mert ez nem reprezentálja a tényleges tudást. Továbbá egy tanulás során a tananyag interiorizálódik (belsővé válik), amit nyilván nem lehet megismerni, csak ha mások számára is hozzáférhetővé teszem. Amit nem tudok maradéktalanul megtenni, mivel külső tényezőket nem lehet kiiktatni (a hangulataim, a vizsgahelyzet, az időjárás...etcetc). Tulajdonképpen a vizsgán nem a tényleges tudásomat értékeli, hanem a tudásomra vonatkozó képet (plusz a stressztűrésemet is). Nem beszélve a szubjektivitásról, rokonszenv, magabiztosság, határozott fellépés...
Kihasználtam hogy nem kap levegőt és előjöttem azzal a filozofikus megközelítéssel, hogy az érték relatív. Kellemes beszélgetésbe kezdtük és megkértem, hogy fejtse ki, mi számára a tudás. Hogy el tudom mondani az anyagot? Hogy értem az anyagot? Hogy a gyakorlatban tudnám használni? Szerencsémre a gyakorlati választ választotta, mire visszakérdeztem, hogy akkor mi az értelme annak, ha felmondom neki a tankönyvet? Elmosolyodott és beírta az ötöst. :)

Zene az kell, mert körülölel,s nem veszünk majd el...

Ancííka dobott hozzám egy labdát, játék címén, úgyhogy most játszok. :)

1. Nevezz meg egy olyan énekest, vagy zenekart, akit szeretsz!
2. A kérdésekre válaszolj az énekes/zenekar számaiból.
3. 6 embernek dobd tovább a pöttyöst!

Kowalsky meg a Vega

Férfi vagy, vagy nő?
- Fekete lepke, amit keresel a sötétben

Írj magadról!
- Mert ez a társadalom mindenkit úgy becsapott, erre nevelt, hát ilyen is vagyok
- Ha mást nem is, de jól tudom hogy milyen fent és hogy milyen lenn...
(nem vagyok egy egyszerű mondatban definiálható...)

Hogy írnád le az előző kapcsolatodat?
- Nincs az a hely és nincs az a bűn, ami ne emlékeztetne folyton Rád, minden szavadat őrzöm, de én most indulok tovább!

Milyen a jelenlegi kapcsolatod?
- Szerelmi bűntény ez, és van elég tanunk, hogy a tettes vagyok és nem az áldozat

Most hol lennél szívesen?
- A bárban a sarkon, ha leszáll az éj, igen, Budapest éjjel, mindig másról mesél...

Mit gondolsz a szeretetről?
- Mindenki kész egy szerepre, de hol van az igazi én?

Milyen az életed?
- Van úgy, hogy az, amit vártál, és amit láttál, az nem ugyanaz, a végén valaki rád száll, mert amit láttál, azt nem szabad

Mit kérnél ha egy kívánságod volna?
- Minek futsz a baj után, az úgyis elmegy, legyen egy jobb napod ma, de háztól házig ennyi az élet, legyen szép, és hosszú az utca
(mögöttes tartalom is felfedezhető benne, és ha felfedezted, akkor ejnye-bejnye :P)

Olyan sokan kitöltötték már, és még többen dobták tovább, lehet hogy lesznek átfedések, DE, Rickie, Cheeky fly, Makka, MiRa és Barbie listájára kiváncsi lennék. :p

Témaváltás ide-oda

Anno amikor elkezdtem blogolni, nem akartam kiválasztani egyetlen témát amiről mindig írni fogok, ez valahogy adta magát, mivel sokszor meghatározza a levegővételemet is. Kb 5 éve vagyok depressziós, legalábbis ez idő óta van betegségtudatom. (Ezt komolyan így hívják.) Viszont sosem ez volt a domináns az életemben. Na jó, ennek következményei talán, de az ember tényleg annyira összetett, nem csak egyféle. Általános iskola meg a gimi alatt hosszú évekig minden egyes nap ugyanabba a suliba jártam , olyan emberek vettek körül, akik jól ismertek, ezért természetes volt részemről és részükről is, hogy ne csak a csendes kislányt lássák bennem. Aztán jött a nagybetűs ÉLET, jött a laza egyetem, ahol lazára engedték a pórázt, nem volt alkalmam beilleszkedni, persze, hogy akkor maradnak a sztereotípiák, amiket nincs időm lerombolni.

- o -

Egyszerűen annyira görcsösen törekszem arra, hogy más legyek, amellett, hogy alapból "maga az élet is ilyenné tett", hogy észre sem veszem: ugyanolyan vagyok, mint a többiek. És mégsem. Azt hiszem ezt hívják ott "kint" egoizmusnak, de alapvetően nem tartom magam szar embernek (jelenleg), sőt erősebb elveim és mentális gátaim vannak mint a többségnek. Ettől lesz valaki ember, nem? Hogy tudja, hogy megtehetné, mégsem teszi.

- o -

Nem tudom sírjak-e vagy nevessek azon, hogy az utóbbi hetekben/hónapokban viszonylag sokat voltam emberek között, utcán, iskolában, barátokkal...és senkinek nem tűnt fel hogy bajom lenne. Vagy hipohonder vagyok? Ezt nem az én tisztem eldönteni... Másfelől örülök is neki, hogy nem omlok össze csak úgy akárki előtt. Persze bizonyos oldalról az se lenne rossz, ha valamelyik ismerősöm mondjuk facebookról idekalauzolódna, és megkímélne engem egy csomó vallomástól. Én irányítsam őket ide?!

- o-

Ez a rengeteg függőség (ami ma már divat) nekem csak eszköz, hogy legyen valami kézzel fogható problémám, ami ugyanakkor a kiszámítható megnyugvást is jelenti. Épp a napokban vitatkoztam két egyetemi csoporttársammal (szörnyen prüdek), akik elképedve hallgatták a beszámolómat a "szerek" kiszámíthatóságáról. Tudom, hogy egy utcától elvagyok x órán át és nem akarok kiugrani az ablakon, nem halok bele, tudom a határaimat... Valahol ott telt be náluk a pohár, amikor kioktattam őket, hogy amit nem próbáltak, arról ne alkossanak véleményt. Néha annyira természetesnek veszem, hogy hajlamos vagyok elfelejteni, hogy tulajdonképpen illegális, és annak kellene a normálisnak lennie, ahogy ők reagálnak rá. Ijesztő, figyelnem kell erre.

A ráadás

1. ablak:
- szia, ráérsz?
- éppen rá, de mással beszélek és rá figyelek

2. ablak:
- szia
- helló
- mi újság?
- semmi
- morcos vagy?
- miért?
- egyszavas vagy...
- ha nem tetszik, ki lehet lépni

Annyira mélységesen, elmondhatatlanul, elviselhetetlenül csalódott vagyok... Mintha az egész világ csak játszana, és mindenki pont velem.

A támasz, legutóbbi ex, olyan útra tévedt amiről nem könnyű letérni. Választhatok hogy asszisztáljam végig a teljes leépülését, ahogy tönkreteszi magát (hetek óta nonstop delirium, nem vicc...folyamatosan) vagy hagyjam magára, mint aki semmiről nem tud. Attól, hogy a strucc a flödbe dugja a fejét, attól még a valóság körülötte van... Tipikus példája annak, hogy a rosszul használt szabadság, hogyan tehet tönkre egy ígéretes férfit... Csak egy olyan sérült, vadul szeretetre vágyó férfi, aki nem tudott urrálenni az önpusztításon. Pokolian fáj érte a szívem.

Eddig bírtam, bár eddig is csak egyre nehezebben. Ma délelőtt éreztem, hogy nem vagyok képes cipelni a terheket, nem tudok segíteni sem magamnak sem másnak, nem tudok megbirkózni egyedül a világgal... Orvoshoz fordultam, elmondtam hogy nem bírom tovább, segítsenek...

Sírba tesznek.

Lenne írni miről, zajlanak az események, viszont továbbra is labilis vagyok. Ennek következménye, hogy amihez görcsösen ragaszkodok az egyik pillanatban, azt a másikban már ugyanolyan görcsösen utasítom el. Voltak az utóbbi napokban olyanok, hogy kibékülés - veszekedés, kölcsönös kiabálás barátokkal, vad eszeveszett szeretkezések buli után, antiszociális hangulatban magamra zártam a lakást. Lassan nincs olyan ember, akivel nem vesztem össze. Ha akad, az is csak azért, mert nem került az utóbbi pár napban a szemem elé. Nem akarlak kitenni titeket is a saját hibbant elmeállapotom következményeinek, hogy egyszer lelkesen áradozok arról, hogy kibékültem egy "számomra baráttal, számára nem vagyok az" emberrel, aztán a következőben szidom magam, hogy hogy lehettem ekkora marha. Vagy hogy e percben szarok a világra, megnyomom a törlés gombot mert nekem nincs szükségem senki tanácsára, aztán pár perc múlva már a padlón zokogva ősi törzsi motívumokat karcolok az alkaromba. Gyanítom nem sokat értenétek belőle, megnyugtatásul közlöm: én sem.

Mono-tónia és egyebek

Eddig a hangulataimra fogtam, hogy vannak napok amikor felkelni sem bírok az ágyból, meg nem tudok bemenni egyetemre, nem tudok ezt-azt-amazt megcsinálni. Kifogásnak és takarózásnak tökéletes volt, én magam is elhittem. Jó hát részben ilyen is van benne, persze, de tulajdonképpen rettentő lusta is vagyok. Ha szebben akarjuk kifejezni, mondhatjuk, hogy rosszul tűröm a monotóniát. Legutóbbi irodai munka kapcsán (igen, amit 3 napig bírtam) tűnődtem el azon, hogy nekem nem való a munka. Mármint igen, szó szerinti jelentésében. Reggel munkába be, délután munkából ki, aztán hullafáradtan élni, de csak röviden mert másnap megint munka és kelni kell. Megőrülnék. Projektek valók nekem, amikor időszakonként (persze azt is én döntöm el mikor) van meló dögivel, aztán máskor meg (nyáron főleg :)) hónapokig nem kell csinálni semmit. El nem tudom képzelni, hogy megkössenek, hogy márpedig nekem reggel 8-tól délután 4-ig ott KELL lennem, 8 órám elveszik a napból a semmi miatt. Ráadásul még korán is kell kelnem, korán kell lefeküdnöm, oda a nyári hétköznapi spontán több napos buliknak, az éjszakázásoknak, hogy ne mehessek el a könyvesboltba, ne mehessek el csak úgy bármilyen boltba ha épp kedvem lenne, ne beszélgessek órák hosszat valami ismerőssel a neten, vagy személyesen, hogy ne mehessek haza ha elkap a "hiszti"....

Gyanítom ilyen munkamorállal senkinek sem fogok kelleni, szóval mindez nem fenyeget. :)

Engedély

Na hát akkor külön post. Kisvárosi lánynak már jeleztem komment-ben, hogy kérek egy meghívót a blogjához, de biztos nem vette észre. Szóval aki bejáratos oda, sikítson má' neki hogy integetek egy engedélyért. :)

Továbbá az új nyomkövetőmhöz is szeretnék hozzáférni. Mauzecski :p

lost-delirious@hotmail.com <- ide kérem őket izibe. :)