Lenne írni miről, zajlanak az események, viszont továbbra is labilis vagyok. Ennek következménye, hogy amihez görcsösen ragaszkodok az egyik pillanatban, azt a másikban már ugyanolyan görcsösen utasítom el. Voltak az utóbbi napokban olyanok, hogy kibékülés - veszekedés, kölcsönös kiabálás barátokkal, vad eszeveszett szeretkezések buli után, antiszociális hangulatban magamra zártam a lakást. Lassan nincs olyan ember, akivel nem vesztem össze. Ha akad, az is csak azért, mert nem került az utóbbi pár napban a szemem elé. Nem akarlak kitenni titeket is a saját hibbant elmeállapotom következményeinek, hogy egyszer lelkesen áradozok arról, hogy kibékültem egy "számomra baráttal, számára nem vagyok az" emberrel, aztán a következőben szidom magam, hogy hogy lehettem ekkora marha. Vagy hogy e percben szarok a világra, megnyomom a törlés gombot mert nekem nincs szükségem senki tanácsára, aztán pár perc múlva már a padlón zokogva ősi törzsi motívumokat karcolok az alkaromba. Gyanítom nem sokat értenétek belőle, megnyugtatásul közlöm: én sem.