Neee....

- hi
- újság?
- semmi
- rég láttalak, és rég beszéltünk:(
- ezen a héten sem érsz rám?:D
- ennek a hétnek vége van
- és melyik nap lenne jó?:D
- hát nem tudom
- különben ilyen jegyűvel úgysem szoktam talizni, ennyiben is új:)
- rossz tapasztalatok vannak?
- nem:D
- jók:D
- húgom is az:D
- csak kicsit túl érzelmes, én meg csöppet bunkó vagyok hozzá:D
- most mennem kellene, hamarosan jön a barátnőm
- és hogy hivják a barátnőt?:D
- ő is csini?:D
- ezek szerint erősen jól nézhet ki ha nem válaszolsz, félsz hogy lecsapok rá:D

Muszáj ezt? Leégetni saját magatokat? Hol van már a tartás, könyörgöm...

Én így randizok.

Többen érdeklődnek. Irántam. Hiába szép a gyümölcs kívül, ha belül rohad...ők még nem tudják. Na mindegy, nem ez a lényeg. Szóval a héten többen is kaptak esélyt egy talira, egy kis beszélgetésre, egy kávéra. Így a barátok sem nyaggathatnak, hogy nem akarok továbblépni, meg ők is feladják a közös ismerős nyúzásást hogy kérjen időpontot nálam (ügyeletet tartok olyankor), mert rájönnek hogy nem stimmel a kémia. Nyitott vagyok, nem zárkóztam el a lehetőségek elől, de már egy köszönésből tudom, hogy ebből semmi nem lesz. Nem tudom felvenni a stílusát; vagy túlzottan nyomul, vagy elviccel mindent, vagy tolakodó a kérdéseivel, vagy csak magáról tud beszélni, vagy nem tetszik a cipője, vagy a hangja, vagy isten tudja mi nem. Annyira fontos az első benyomás (nálam), hogy ha nem tetszik a hanglejtése a köszönéskor, beskatulyázom egy "ebből pasi nem lesz" kategóriába. Én első találkozáskor érezni szoktam azt az "igen, ő az, úristen elégek érte" érzést ami máskor nem tud fellobbanni. És ettől kezdve már nem is akarom elcsábítani még a vadászat kedvéért sem, az sem érdekel mit gondol rólam, nem avatom be a dolgaimba mert úgyse lesz hozzá semmi köze. Ennyire elidegenedtem?!

?

Miért könyörög valaki 4 napig az msn címemért, ha másnap töröl?!

Nem értem az embereket. Jelenlegi csaja (Eszter) ír nekem egy levelet egy közösségi portálon keresztül, hogy miért nézegetem, kvázi lebaszott. Válaszlevélben baráti hangsúllyal majdnem elnézést kértem tőle, valóban egyszer megnéztem, nem tudtam hogy ez ekkora probléma. Erre jön az újabb levél, amiben UTASÍT hogy ne kutakodjak. Na itt elszakadt bennem a cérna, válogatott osztást kapott, tartalomként pedig az szerepelt, hogy ne rajtam vezesse le az üldözési mániáját, és hogy nevetséges ez az egész vita, abbahagyhatnánk, de ha ő élvezi, akkor nem rontom el, folytassuk.

2 perc múlva ex msn-en szintén lebasz, hogy mi a fenét csináltam, mert a csaj besértődött és kidobta.

Én vagyok a hülye vagy mindenki más?

Wtf?

R a n d i r a h í v o t t !

upd: úgy, hogy közben a csajjal a van...

Never ending story

A jogerős döntés értelmében barátok vagyunk. Neki is van valakije, nekem is akad. Március óta végleg külön utakon, de keresztezzük egymást. A 13 hónapig tartó kapcsolatunkba sokan belenyúltak, nagyon aljas módon, minden napra jutott egy kitalált pletyka, egy bogár a fülbe, egy-egy elejtett célzás (a lényeg itt olvasható), de nem ez volt az egyetlen ok. Mind a ketten elég hevesek és temperamentumosak vagyunk, a veszekedések alatt könyvek és ruhák is repültek, amin a másik általában csak nevetett. Kigúnyoltuk egymást, mindig megpróbáltuk meglepni valamivel a másikat. Azt mondta hogy én vagyok az egyetlen nő, aki tudja, mivel lehet provokálni, és ő ettől megőrül. A szexuális életünk viszont kifogástalan volt együtt. Bizarr, perverz, játékos, de figyelmes. Fél pillantásból tudtuk mi a jó a másiknak. Makacsul összetartozunk mi ketten, a sok-sok gyalázkodás és ide-oda törlesztés ellenére is. Hogy mi lesz a vége? Nem tudom. Csak sejtem, hogy ő is azért nem közeledik hozzám, mert ugyanúgy gondolkodunk. Inkább ilyen barátság, mint egy balul sikerült próbálkozás, aminek kétséges a kimenetele.

Sms párbaj

Kezdem újragondolni a kicsit délebbre lévő bejegyzésemet. Nem olyan biztos, hogy ez barátság..

- a fél életemet a seggemen ülve töltöm egy kocsiban a semmi közepén.
- én szeretek nézelődni. :) Eszter?
- már unom a tájat. Esztert is hagyjuk, ha érdekelne, nem neked írogatnék.
- csak akkor írogatsz nekem, ha pillanatnyilag ő nem érdekel? :)
- te is tudod, hogy nem így van. mit csinálsz?
- Blablabla. weedaman filmezek.
- jobb programnak tűnik, mint az enyém. :)

Az ex-csaj

Jelen esetben én lennék az. Eszem ágában sincs éket verni ex és az új barátnője közé, de szemmel láthatólag rendesen irritálom az utódomat. Márpedig a barátságról nem vagyok hajlandó lemondani, én előbb itt voltam, bérelt helyem van. Jobban belegondolva, teljesen megértem őt, én is hamar idegbajt kapnék, ha az a nő aki hónapokat/éveket töltött azzal a pasival, akivel én még csak most ismerkedek, állandóan "jelen" lenne. Merthogy ez a helyzet, napi 15-20 sms-t biztos váltunk exel, átbeszélgetjük a napot msn-en, ha a csaj nem ér rá, engem hív partnernek az aktuális hülyeségeihez, velem beszéli ki a csajt, meghallgatja és esetenként meg is fogadja a véleményemet. Gyanítom én vagyok a legrosszabb típusú ex-barátnő, a mindig mindenhol felbukkanó, akinek éjszaka is sms-t lehet küldeni, amikor a másik csaj mellett fekszik. De nem én keresem, ő is érdeklődik utánam. Ugyanúgy megbeszéljük a problémáinkat, ugyanúgy segítjük egymást, ha kell, ugyanúgy aggódunk, izgulunk egymásért. A csajnak viszont nem kicsit szorulhat össze a szíve a nevem hallatán, naponta többször is megnézi mikor léptem be egy bizonyos közösségi oldalra, gondolom az érdekli, hogy hol vagyok. Nekem meg igencsak simogatja a büszkeségemet. Hozzátartozik a dologhoz, hogy másoknak is nagy szerepe volt abban, hogy nekünk nem sikerült ez a kapcsolat, egyikünk sem hibázott, vagy mindketten hibáztunk - nézőpont kérdése - talán ezért nem tudjuk elengedni egymást, nincs harag.

Légy-ott

Megünnepelvén a vizsgaidőszak édes végét, elmentünk Orfűi tóra ahol egy weed és pár sör társaságában élveztem a napszúrást. A délután folyamán felelősségem nem teljes tudatában váltottam pár sms-t exel (miután végigtelefonáltuk tegnap a fél éjszakát) majd hazaérve a következő párbeszéd zajlott msn-en:

- ugy mennek, nincs kedvem itthon dogleni
- Eszter?
- 8-ig dolgozik
- meg sztem nem is alszik itt, en meg lusta vok odaig kimenni meg holnap delelott lesz dolgom is
- na hozok fajdalomcsillapitot
- es weedamkodunk 1-et, ismerek egy nyugis parkot
- ki nem megyek a napra..
- park= fas, pados, jatszoteres
(...)
- ünnepeltem a nyarat csoporttársakal
- bahh, megint nem jossz pecsre tobbet?
- de
- de téged miért zavar? ott van E.
- E. csak ugy van

Na most ilyenkor szerencsétlen halandó kislány, beájul a fürdőkádba és olyan jelentéseket képzel az elhangzottakba, amiket rajta kívül senki nem olvas ki belőle.

Ex

Értetlen. Bizonytalan. Tanácstalan.

(...)
- jó zenét hallgatsz (Kimnowak - Gyémánt)
- neked raktam be
- szeretem ezt a zenét
- már én is

Mostanában hanyagolva van a blog, a kedvenceim, és én magam is. Rettentően kimerült vagyok és a helyzet még további 1 hétig nem fog változni. Mindenkitől elnézést kérek, pótolni fogom a hiányt.

Már csak egy szigorlat van előttem, a vizsgáimat szokatlan módon, de jó eredménnyel tudtam magam mögött. A 30-as szexi tanárral például mindenről beszélgettünk, kivéve a tételemet. Macskái vannak? - kérdezte az alkaromra mutatva, mire buta fejet vágva válaszoltam neki, hogy nem, ez nem macska volt. Mire egy "ja, szexuális perverziók" válasz következett tőle majd egy kölcsönös sejtelmes mosolyt váltottunk és elköszöntem egy 4-essel.

Tegnap összefutottam Vele és újra konstatáltam magamban, hogy mekkora seggfej. Kezdődött az egész azzal a mondattal, hogy "Látom egyben vagy" - és az idő további részében pofátlanul stírölte a fenekem. Baromira irritált a nagyképű arca, ahogy szürke kisegér módjára kihúzza magát, állát felszegi, szemeit gagyi napszemüveg alá rejti és eljátsza, hogy ő valaki. Én meg egyre kisebbre zsugorodtam mellette, nem akartam hogy bárki meglásson vele. Távol áll tőlem, hogy bárkit is lenézzek, vagy szégyelljem a társaságát, de tegnap elszakadt bennem valami... annyira undorítóan mesterkélt volt minden mozdulata, hogy viszolyogtam tőle. Fél óránál tovább nem is bírtam mellette, felbasztam magam és elmentem vizsgázni.

Mert ilyet is tud

"Amúgy meg kabbe, jó bőr vagy azért"

Ismerem milyen, amikor azzal kezdi a mondatát, hogy "amúgy meg...". Akkor használja, ha zavarban van, ha nem tudja hogy mondjon ki valamit, úgy hogy ne tűnjön lelkesnek, megilletődöttnek, de mindenképp ki akarja mondani. Mintha fél vállról odavetné, poénosan, mellékes közlendőként. Aki ismeri az tudja, hogy Tőle felér egy fél vallomással. Látom magam előtt, hogy zavartan áll, elkapja a tekintetét, kezét a farmerzsebébe dugja, másik lábára helyezi a támaszt. Minden mozdulata beszél, minden mozdulatát értem.

Upd: mellesleg miért inaktív mindenki?

Egyveleg

Úgy nyakamba borult az élet, hogy szombattól kezdve jövőhét végéig túl fogok esni 4 vizsgán és egy szigorlaton. Az eredmény már kétséges... Órákra különböző okokból nem igazán jártam (ebben a félévben sem), akitől korábban a jegyzetet kaptam, ismert okokból nem hiszem, hogy most bármiben is segítene. Gyanítom így viszont nem vagyok túl esélyes befutó, vagy az már valami ha ismerem az előadót? Bár ilyenkor van szerencséje az embernek, nem? Múlthéten például csak jegybeírásra mentem be egy másik tanárhoz, amikor kiderült hogy egy másik vizsgán a tanár elfoglaltsága miatt az aznapra időzített szóbeliből írásbeli lesz, így becsúsztam én is, kölcsönpuskával. Annyira nem tud érdekelni, hogy az valami botrány.

***

Magánügyeket illetően eltűnök picit mint szürke csacsi abban a bizonyos ködben, remélve hogy eszébe jutok picit, netán-tán hiányozni is fogok. Hogy ezzel mit akarok elérni, azt még én sem tudom, újrakezdeni nem szeretnék semmit, de legalább a megroggyant önérzetemnek jót fog tenni, ha keres... Vakumemóriámnak köszönhetően éjjel fél 4-ig visszagondoltam az utóbbi pár nap összes beszélgetését Vele, és arra a (téves?) következtetésre jutottam, hogy esetleg féltékeny lenne Ákosra? (Ákos jóbarátom, jelenleg "a barátságunk teljesebbé tételét" próbálgatjuk, kisebb-nagyobb sikerekkel. Még nem igazán tudom elképzelni, hogy fogom a kezét, hogy megcsókolom, hogy átölelem, de már legalább nem rántom el a vállam, ha hozzám ér)

***

Anglia. (Tervben van egy nyári angliai út, mondtam már? Nem? Akkor majd, most nem erről lesz szó.) Az Alexandrában 300 forintért az ember után dobják az idei naptárokat. Vettem is egyet, gyönyörű Londoni fotókkal valami híres fotóművész képei, sajnos nem vagyok a témában otthon... Tegnap 2 ágyban vergődés között szétszedtem és beborítottam vele az ágyammal szemközti falat, tényleg ízléses lett, nem olyan mint a 15 éves tinilányok poszterrel borított fala. Ránézek egy képre és bevillan ezer apró emlék azokból az időkből... Kis ópium és csokoládé illat és már nincs is kedvem kimozdulni. :)

Mai bók

"Neked egyébként feltűnik, amikor kéjes vigyorral bámulod egy srác nadrágját a tömött buszon?"

Tegnap rámírt msn-en egy srác (majd kiderül a szö9vegből milyen kapcsolat volt köztünk: semmi), és a következő beszélgetés vette kezdetét

- szia, látom az msn kiírásod (aki nincs benne a tegnapjaimban, ne akarjon a holnapjaimban se), én benne vagyok? :)
- (WTF?) Aha. :) - itt még próbáltam jófej lenni
- akkor szexelünk? :D
- (mi a lószar....) nem - már kezdett felhúzni
- tudom, mióta elhagytalak azóta a lányokat szereted :D - elhagyott??? Soha a büdös életbe egy ujjal nem nyúltam hozzá, ő se hozzám, a lelkemet nem láthatta fél pillanatra sem, a szívemről meg azt sem tudta hogy van-e. Az egy dolog, hogy ő tepert és egy izgalmas balatoni éjszaka után belemásztam a szájába, de egyetlen nyavajás csókon kívül semmi nem történt, azt is azonnal megbántam. És még van pofája úgy tálalni, hogy ő hagyott el engem, ráadásul annyira meg is viselt, hogy azóta sem tudok ránézni a férfiakra. Hát eszem lenne, megállna...

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe kerülök. Hívjuk Zsoltinak. Csak az egyszerűség kedvéért. Másfél évet kapott az életemből... Én meg pofonokat, lelki terrort, ma is tartó függőséget. De vele éltem át azokat a hihetetlen élményeket is, amik a mai napig tartást adnak.

Már korábban is írtam róla, nem akarom ismételni magam, de ez a kapcsolat még az én számomra is megfejthetetlen, így újra és újra vissza fog még térni, ebben biztos vagyok. Nem szeret, nem szeretem. Ragaszkodunk. De mi köt össze? Egy exemmel sem vagyok jóban, köszönőviszonyban is csak elvétve.

Őt meg felhívhatom az éjszaka közepén, ha kell felrúgja értem a programját, eljön értem, végigtelefonál mindenkit, ha valamire szükségem lenne, etc, etc. Ha megy valahova, felhív, hogy lenne-e kedvem elkísérni, akár pár napra leruccan a barátaival a Balcsihoz, akár csak elmegy vásárolni. Mindig visszautasítom, tudom jól, hogy nincs helyem mellette. Ő következetlenül azért mindig elhív. Rendszeresen előfordul, hogy ölembe dőlve alszik el, megfogja a kezem, megsimogat, átölel, hozzám bújik ha tévét nézünk.

Ismerem a barátnőit, néha még a véleményemet is kikéri róluk. Amolyan előszűrőként funkcionálok, aki nekem nem tetszik, az kiesik a rostán. Bár úgy érzem nincs jogom beleszólni, nagyon ritkán teszem. Komolyan veszem, nem szórhatom ki az összes lányt mellőle. Ő is meghallgatja a szerelmi problémáimat, szegény mindenről tud. Bólogat, figyel, de tanácsot vagy véleményt nem mond. A legutóbbit ismeri is személyesen. Hány exet lehetne traktálni a magánéleti problémáimmal? Gyanítom egyet sem.

Azért az is hozzátartozik a témához, hogy a fizikai kontaktusok gyakoriságát nem visszük túlzásba, havi egyszer-kétszer találkozunk, igaz akkor az érintések elég sűrűk, bár ez a néhány alkalom is jóval több, mint amennyi ésszerű lenne. Talán a ritkaság miatt is, de hihetetlen módon inspiráljuk egymást. Elég csak annyit mondania, hogy "ne hisztizz" és szó nélkül abba tudom hagyni. Bezzeg amikor kapcsolatban éltünk... Bár akkor gyerekek voltunk még, 17 évesen próbálgattam a szárnyaimat. Még ma is része az életemnek, de a régi dolgokról egyikünk sem beszél. És jó ez így, jóleső nosztalgia.

Pár hete azt mondta rám, hogy én vagyok az egyetlen ember, akit maga elé tudott/tud helyezni...

Kezdeményezek. Felsimogatta az érzékeim az ópiumos fürdő, megaztán nőnap lévén kis kényeztetés jár. Sms, sok évvel ezelőtti ex, akihez bármikor mehet az ember. Vagy legalábbis én. Valahol abban bíztam, hogy nemet mond, mivel minden épeszű ember a barátnőjével van ma. Nos ő nem, persze sosem volt normális. Kétségbe vonnám a barátnője épeszűségét is, én nem hagynám, hogy a saját bejáratú pasim nőnapon ne legyen velem...

- mit csinálsz ma?
- jól gondolom mire gondolsz?
- jól... szóval?
- hányra menjek érted?

(...) Lehet elítélni.

Dühöngő ifjúság

Pörögnek a képek, múlt-jelen. Emlékképek, csak azért, hogy meggyűlöljem őket. A múlt az emlék, a jóleső nosztalgia, a jelen a sok-sok kérdés és kevés válasz. Édes tudatlanság. Néhány napja gyűjtöm a gondolatokat, emlékeket, illatokat, érzéseket, hogy leírom mindazt, amit…
Sírós szerelem volt ez. De lebegtem. Mint minden férfival. Azt hittem az első után semmi nem fog ennyire fájni. Hogy mindenki más csak sokadik lesz. A fájdalom természete nem ilyen, nincs edzhetőség.
A rossz oldaláról már írtam, hazudozások, megcsalások, ott bántottuk egymást, ahol értük. Akkor még hiányzott a történetből az érzelmi mélység, a rózsaszín köd. Pedig olyan is volt. Megváltoztatta az addig unalmas életem. Kissé zűrös figura volt, nagyszájú, rebellis, de átkozottul vonzó. Beleillettem a képbe, megvolt bennem az a szenvedély, ami után mindig is futott. Uralkodó típus, vág az esze mint a borotva, egyikünk sem maradt alul az adok-kapokban. Ő volt az egyetlen ember, aki tudta mivel lehet engem provokálni, én meg ettől megőrültem. Halálosan szerelmes voltam. Aztán amilyen hirtelen söpört le a lábamról, olyan hirtelen el is múlt.
Valaki ma azt mondta nekem, hogy bármit meg tudok bocsátani. Akkor azt válaszoltam rá, hogy ez az én hülyeségem. Azóta máshogy látom, nem hülyeség ez, csak túlélés. Könnyebb a szépre emlékezni, így is pokolian fáj minden, hát még ha arra gondolok, hogy megcsalt vagy hogy belehazudott a képembe… Számít? Ugyan.
. Soha nem ítélt el, nem gúnyolta ki az álmaimat, még ha banálisnak is tartotta őket. A maga szentimentális iróniájával – megkockáztatom – szeretett. Nagyon-nagyon szeretném, hogy azt lássa jól vagyok, hogy megháláljam a kedvességét, meg azt, hogy hitt bennem. Ennyivel tartozom neki, mert megtanított szeretni. Őt, az életet, magamat.

Barátság? Szerelem?

"Újra visszhangzik bennünk, hogy bármit megtehettünk,
nem volt semmink, nem is volt, mit elveszítsünk."

Már vagy 20 perce ültem ott, az ágyán, és azon töprengtem mit keresek én itt. Romantikus volt, ő a hátamat simogatta, én teát kortyolgattam, közben szólt a zene, de nem vonzott. Sem a fiú, sem a hely. Pár éve ismertem meg, akkor azt hittem ő lesz az, aki... Lehetett volna, de akkor nem kellettem neki. Mostmeg én nem tudom elképzelni, hogy fogom a kezét, hogy átölelem, hogy megcsókolom. Régóta ismertük egymást, fogtam már meg a kezét, öleltem már át.

Sokan akarták megkapni, én meg remélni sem mertem, hogy egyszer észrevesz. És hát nem is... Vagy nem azzal a szemmel. Kaland, flört? Rendszeresen kézen fogva sétáltunk, megsimogatott, átölelt, hozzámbújt ha tévét néztünk. Én meg remegtem érte.

Persze nem én kellettem, jött egy szőke, hosszú hajú, kék szemű lány. 17 éves. Akkor szakadt meg a barátság. Nem tudtam tettetni, hogy nem fontos, egy évig egyáltalán nem beszéltünk. Aztán egy nyári napon, izzadtan, kiszikadva ücsörögtem a munkahelyemen és csörgött a telefonom. Ő volt.

Most 2 évvel később az ágyában ülve elnéztem őt. Borostás, szikár, tipikus szépfiú. Elég gyakran változik az ideálom, és most pont ez a lezser hanyagság van napirenden. Mégis... Átalakult bennem a tökéletes férfi képe. Már sokkal inkább az kelti fel az érdeklődésemet, aki a viselkedése és nem pedig a kinézete miatt kirívó. Gyógyulok, gondoltam, amikor ez a dal szólalt meg a winampban (esküszöm tényleg véletlen volt). Nem tudtam, hogy meghallgatja-e, arcomba temettem a kezem, egyetlen lehetségnek tűnő reakcióként. Nevetett és ölelt. És igen, vannak zenék amik fontosak lesznek. És vannak fontos emberek is, múlhat a szerelem...

Hol voltál, amikor szerettelek?

Hajnali 10 óra, ridegen világít az óra kijelzője. Telefoncsörgésre eszmélsz. Ex. Cirka fél éve nem beszéltünk. Első gondolatom az volt, hogy mi az isten, második hogy félretárcsázott, harmadik pedig nem volt, mert egyből elkezdett a bevált bókjaival bombázni. „Szia, de rég hallottam rólad, mi újság, eltűntél, tali? Legyen! Puszilgatott össze-vissza, nem igazán tudtam mire vélni, kikívánkozott belőlem a kérdés: hogyhogy most jutottam eszedbe? Na és akkor a bumm. Belekeveredett valami illegálisba, adjak má’ neki kölcsön egy kis pénzt. Leesett állal, óriási pupillákkal hallgattam a sztorit, de…De, nem tudok segíteni. Nem leszek szamár, ha nincs ló...sorry. Tényleg sajnálom. De aki nincs benne a tegnapjaimban, az ne akarjon a holnapjaimban sem. Lehet ítélkezni...