Na kérem, így kell ötöst kapni majdnem nulla tudással. Írni fogok egy könyvet Így éltem túl az egyetemet címmel, bestseller lesz. Tegnap volt egy vizsgám, amire - hát fogalmazzunk szépen - nem vittem túlzásba a tanulást, előrehozott, gondoltam ne basztassanak már. Az óra címét azért tudtam... Bementem, esélytelenek nyugalmával kihúzom a tételt, bár nem volt rá szükség, mert azzal kezdte a tanár, hogy őt nem érdekli a tételem, majd inkább kérdezget. Leizzadtam fél pillanat alatt, elkönyveltem a bukást... mire elkezdtünk beszélgetni magáról a vizsgáztatásról. Kifejtettem neki, mennyire nem tartom igazságosnak ezt az "egy tételt húzunk és megmondom mit tudsz" módszert, mert ez nem reprezentálja a tényleges tudást. Továbbá egy tanulás során a tananyag interiorizálódik (belsővé válik), amit nyilván nem lehet megismerni, csak ha mások számára is hozzáférhetővé teszem. Amit nem tudok maradéktalanul megtenni, mivel külső tényezőket nem lehet kiiktatni (a hangulataim, a vizsgahelyzet, az időjárás...etcetc). Tulajdonképpen a vizsgán nem a tényleges tudásomat értékeli, hanem a tudásomra vonatkozó képet (plusz a stressztűrésemet is). Nem beszélve a szubjektivitásról, rokonszenv, magabiztosság, határozott fellépés...
Kihasználtam hogy nem kap levegőt és előjöttem azzal a filozofikus megközelítéssel, hogy az érték relatív. Kellemes beszélgetésbe kezdtük és megkértem, hogy fejtse ki, mi számára a tudás. Hogy el tudom mondani az anyagot? Hogy értem az anyagot? Hogy a gyakorlatban tudnám használni? Szerencsémre a gyakorlati választ választotta, mire visszakérdeztem, hogy akkor mi az értelme annak, ha felmondom neki a tankönyvet? Elmosolyodott és beírta az ötöst. :)