Az ohiói szatírt, aki az egyetemi város területén három nőt rabolt el, fosztott ki, erőszakolt meg, 1977 őszén veszik őrizetbe. Az elkövetőt William Stanley Milligannek hívják.
Egy meglehetősen zűrös családba születik a kisfiú, aki apja öngyilkossága és anyja újabb, szocio-horrorba illő házassága miatt, nyolcévesen furcsán kezd viselkedni. Később egyre zavarodottabbá válik. Hol gyáva és törött, hol agresszív és veszélyes. Időnként a gereblyét sem bírja el, máskor nálánál idősebb fiúkat bántalmaz súlyosan. Környezete a szokott társadalmi sémák szerint gúnyolja, szekálja, keresztülnéz rajta, vagy éppen kineveti. Nemigen jut eszébe senkinek, hogy esetleg segítségre szorul. Illetve amikor végre valaki segíteni próbál rajta, olyan esetlenül teszi, hogy még beljebb taszítja a rengetegbe, ahol csak elveszni lehet.
Billy természetesen rosszul tanul, csavarog, és ijesztő módon nem bír elszámolni az idejével. Az idővel. Mintha olykor nem tudná, mi történik vele. Nem tudja, milyen nap van. Nem emlékszik. Arra sem emlékszik, hogy megerőszakolt volna két nőt. De vádat emelnek ellene, mert elegendő bizonyíték áll a rendőrség rendelkezésére.
Fiatalkorúak börtöne, javító-nevelő tábor, szadista kamaszok, korlátolt és közömbös felnőttek, kábítószer, fegyveres rablás. Sűrűn váltogatott munkahelyek, albérletek, el sem kezdődött és máris kudarcba fúló szerelmek. Próbára bocsátják, kis nyugalma van, dolgozik, de az idő továbbra is kicsúszik az ellenőrzése alól, olykor fogalma sincsen, hogyan került oda, ahol éppen van.
Egy este kommandósok kiráncigálják a lakásából, bilincsbe verik, avval vádolva, hogy ő az ohiói szatír. Kirendelt védőt kap, hiszen nincsen pénze ügyvédet fogadni. És ez az ügyvéd az első ember, aki gyanakodni kezd: valami nincsen rendjén Billy Milligan bensőjével, ennyire jól még egy színész sem játszhatja el, hogy nem emlékszik semmire. Milligan amnéziája túl természetesnek hat. A bíró által elrendelt pszichológiai vizsgálat meghökkentő kórképet állít fel: Milligan többszörösen hasadt személyiség, legalább tíz, de inkább több ember „lakik” benne, akik egymástól függetlenül, sokszor egymásról nem is tudva, különböző entitásként küzdenek a valósággal.
A diagnózis megállapítására huszonhat éves korában kerül sor. Ettől fogva Billy Milligan egyszerre két kálváriát jár. Pokoli testi-lelki kínok árán megpróbál egybeolvadni, meggyógyulni. És megpróbálja bebizonyítani az állapotában hitetlenkedőknek, hogy nem szélhámos.
Szenvedéstörténete vége felé sokszor már nem tud felelni arra a kérdésre, ki is ő valójában. Nincsen neve, nincsen neme, nincsen életkora. Ő – nincs. Csak a bűnei, amelyekért értetlenül bűnhődik.
A legfájdalmasabb mondat, ami elhangzik a könyvben, magától Milligantől származik. Daniel Keyes, aki éveken át követte Billy Milligan életének alakulását, azt kérdezi tőle, hogy akkor most hol van ő valójában. Idebenn, feleli Billy. Az hol van? Nem tudom, válaszolja. Csak azt tudom, az a neve: haldoklási hely.
