Érdeklődtem volna róla hogy ugyan mi van vele, egyáltalán él-e még az úr, mert elnyelte a köd mint a szürke csacsit. Kiderült hogy igencsak él, csak épp a gyanúm szerint, rám nem kíváncsi. Távol álljon tőlem, hogy fényezzem magam, és tényleg elég csúnyán váltunk el legutóbb, de azon kevesek közé tartozom akiket érdekelt a lelke. És érdekel(ne) a mai napig.
Tudom, hogy nem épp józan gondolkodásomról vagyok híres, és biztos nagyon nehéz lehetett velem, meg minden energiádat felemésztettem, de ha én egyszer kimondok és meggondolok valamit, akkor azt komolyan gondolom. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez nem elég ahhoz, hogy véget vessek a szeszélyeimnek, a függőségeimnek, a borús világlátásomnak, de most van valami, ami eddig hiányzott. Az akarat.
Szerettem volna bebizonyítani neked, hogy annyira reménytelen senki mégsem vagyok, mint az jelenleg a szemedből tükröződik. Elvégre anno nem véletlenül kedveltél meg, az a valami most is bennem van. És én emlékszem a jóra is, a reggeli ébresztésekre, a bizalomra, a hitedre...a rajzodra. Nagyon-nagyon szerettem volna még egy esélyt...
X üzenete: Élek, tőle távol
Ez a mondat elvágott mindent.
"Mondd, miért nem félsz?
Hogy késő, hogy lehet-e elég idő,
Hogy valahol megtaláld amiért élsz, talán van még erőd...
Mondd, miért így élsz?
Nézz fel! Most még újra kezdhetnéd!
Hogy valahol megtaláld amiért élsz,
Neked érezned kell: Mennyit érsz!"
Ki mondta, hogy nem félek? Ki mondta, hogy én sosem változom? Ki mondta, hogy nekem ez a lehető legjobb élet? És egyáltalán miért hagy el engem mindenki, aki megismer???Az istenit!
Hogy késő, hogy lehet-e elég idő,
Hogy valahol megtaláld amiért élsz, talán van még erőd...
Mondd, miért így élsz?
Nézz fel! Most még újra kezdhetnéd!
Hogy valahol megtaláld amiért élsz,
Neked érezned kell: Mennyit érsz!"
Ki mondta, hogy nem félek? Ki mondta, hogy én sosem változom? Ki mondta, hogy nekem ez a lehető legjobb élet? És egyáltalán miért hagy el engem mindenki, aki megismer???Az istenit!
Upd: sokadszor szerkesztem át ezt a bejegyzést, mert egyszerűen nem hiszem el. Én lebontottam volna a sokszor emlegetett vakolatot, lehullott a fal, itt állok előtte meztelenül. És nem kér belőlem, holott rengetegszer kérte, hogy ne bújjak álarcok mögé. Aztán amikor megteszem, akkor már késő. Nagyon-nagyon szeretném ha egy utolsó esélyt kapnék, ha azt is eljátszom, akkor megértem a tiltást/törlést, de esély nélkül nem nyugszom bele. Az egyetlen ember, akit a legközelebb éreztem magamhoz, nem hisz bennem. Hogyan lehet így bármit is végigcsinálni vagy akár csak elkezdeni?
6 megjegyzés:
Te nem szoktál itt vergődni ilyeneken. Könyörögni még téged nem láttalak. Hova lett a büszkeség?!
Büszkeség nem célravezető.
ismeros a helyzet. nagyon is.
nalam elmult, mert el KELLETT mulnia, mindossze ropke 3 evbe tellett. :(
ma mar tul vagyok rajta.
... es valoban vannak helyzetek, amikor a buszkeseg IS eltunik.
oleles,
mk:)
Egy idő után visszatér, a földön csúsztam-másztam, könyörögtem, felajánlkoztam,hogy alázzon meg ha akar, egyetlen éjszakára azt tesz velem amit akar.De nem kellettem, utólag majd látni fogod, hogy jobb így, nem újra beleugrani abba ami elromlott valahol mélyen.
Jönni fog más,jobb, bár ilyenkor a fene sem akarja,sőt LEHETETLENNek látszik és kit érdekel más...tudom -tudom.
De a büszkeség visszatérne és ha most engedsz neki később fog fájni
A Mester meg addikció.
Félre ne értsétek, én a barátságát szeretném. Persze ettől függetlenül a helyzet nem sokat változik, ugyanúgy kérek, könyörgök, koldulok...
Sway, napok óta Mesterrel kelek, vele fekszem. Nálam is addikció kategória :)
pláne ha úgy igazából is:D...:D
De igen, amúgy megfertőz, az egész lénye.Egyértelműen a mai kor Casanovája számomra.
Megjegyzés küldése