Volt egy srác. Sármos, okos, intelligens és bohém. Talán túl bohém. Szeszélyei zavarba ejtették, lelkesedése meghatotta az embereket. Igen gazdag, sokszínű személyiség volt, nem lehetett közönnyel nézni rá.
Volt azután egy csúnya, alattomos betegség, meg nem értettség, eredményeként egy csomó elcsúszott emberi kapcsolat. Lett azután "segítség", ami szenvedéllyé nőtte ki magát, és ami elpusztította mindazt, ami ez a fiú volt, ami lehetett volna. 19 év.
Magam elé képzelem, ahogy utoljára láttam. Bő farmer, lezser póló, övtáska. Fülig érő mosoly, mint mindig, kis alkoholos delirium. Aztán megjelenik előttem a ballagási képe. Ott igazán sármos. Csábítani mindig is tudott, egész életében csábított is.
Azon töprengek, hogy vajon 30-40 évesen fogok-e még emlékezni rá. Én felnőtt leszek, de ő még mindig kamaszként fog élni az emlékezetemben. Vajon megmaradt volna olyan féktelennek, vagy lehiggadt volna? Megpróbálhatnám elképzelni megállapodott,biztos állásban lévő férfiként, gyerekkel, feleséggel, talán sörhassal. Soha nem lesz lehetősége rá. Nem kellene ott lennie...
"..akik velünk voltak, velünk vannak, velünk lesznek, sosem halnak meg, csak újra megszületnek.."
3 megjegyzés:
Szélvészem! El lehetne képzelni azt a sármos fiút felnőttként, gyermekekkel és feleséggel, minden bizonnyal el jött volna az az idő. nem lehetett volna nehéz ha ennyire sármos volt. De szerintem nem kell elképzelni, az a fiu úgy jó az emlékezetedben ahogy van, farmerben , pólóban, övtáskával széles mosolllyal:) Fiatalon amikor te már idősebb leszel .. nem kellett volna ennek történnie, de minidg hinni kell egy jóban:)
millpuszim
A hittel hadilábon állok. De köszönöm :)
én is, de megéri megprobálni:) hehe
Megjegyzés küldése