Az ok, amiért ilyen soká nem írtam, az az, hogy egyetlen értelmes gondolatom sem volt. Nem jönnek a szavak most sem, kedvem a béka segge alatt. Nem tudtam/tudom megfogalmazni mi a baj, ezért nem is beszéltem senkivel. Nem tudtam, mit mondjak és általában a „hogy vagy?" kérdésnél, mindig eltörik a mécses.
Eddig elég erős személyiségnek gondoltam magam, olyan sok mindenen vagyok már túl, hogy néha én sem hiszem el, ennek ellenére, most be kell valljam úgy érzem, nem bírom ezt a feszültséget és a felgyorsult életet.
Lassan kezdek megőrülni, elfáradtam és mintha a végkimerültség kerülgetne minden percben.
Sírni akarok (nem szeretnék, akarok) és ordítani, és persze elegem is van, mert miért ne lenne. Tanulságos időszakon vagyok túl, nem szeretnék belemerülni, mert az az igazság, hogy én sem tudom pontosan mi is történik velem/bennem. Már tudom, hogy minden megváltozott, vége van mindannak aminek azt hittem soha nem lesz.
Nem tudom mit szeretnék, hogyan döntsek, mi az ami igazán boldoggá tenne, mert nem találom a helyem. Sem itt, sem pedig azon a helyen, ami eddig az életemet jelentette. Ennyire talán nem voltam még összezavarodva, megrémültem attól, hogy el kell engednem dolgokat, amik fontosak nekem.
(...)
No de megint tanultam valami újat, jelen esetben azt hogy a vodka aszpirin kombináció nem old meg semmit.
1 megjegyzés:
egycsónak......
ahogy cska ki lehet add ki magadbol ami benned, van ami belülről feszít ami fáj. orditasd egy elhagyatot helyen, menj el kerékpározni vagy csak végkimerültségig sírj. vodka és aszpirin? örülök h azt a kombináciot te nem alkalmazod amit én. én nem aszpirinnel csináltam. de nem megoldás. az örült gondolatok? jönnek, és ne engedjünk nekik. én beszélek:S
jobbulást a lelkednek. drága!
annyira halálosan fájdalmas az élet és nem tudsz beszélni, levegőt venni, nem tudod elmondnai mi fáj csak fáj. és elmenekülnél!
egycsónak....
:S
:ölellek:
Megjegyzés küldése