Wurtzel. A legtöbb dolog olyan, mintha én...
"Kezdem azt gondolni, hogy igazából nincs is orvosság a depresszióra, hogy a boldogság szüntelen küzdelem és alighanem folyton-folyvást küzdenem kell majd érte, amíg csak élek. Kérdés, hogy egyáltalán megéri-e."
"Ott vannak persze a barátaim, de azoknak is megvan a maguk élete. S miközben szívesen megtárgyalnak velem mindent, megvitatják, elemzik, felvetéseket gondolnak ki arra nézve, hogy valójában mire is volna szükségem, csakhogy amit én keresek, az artikuláltan nem megfogalmazható. Az nem verbális: nekem szeretetre van szükségem. Arra a dologra van szükségem, ami akkor következik be, amikor az embernek az agya kikapcsol, a szíve pedig be."
Azt csináltam, hogy a saját életemből vett eseményeket tárgyiasítottam, hogy valami színt adjak a dolognak – szerintem megmutatja, mennyire elszigeteltnek érzi magát az ember, mikor összeomlik… Megpróbáltam lefesteni a világomat és benne az embereket úgy, ahogy egy üvegbura torzítós lencséjén keresztül látszik… Mert most összeomlottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése