Mivel én is úgy gondolom az őszinteség közelebb visz a célhoz,így meg is fogadom sokak tanácsát. Van viszont egy aprócska gond. A félelem. Mint biztos sokan mások, én is félek néha őszintén kitárulkozni. Nem tudom pontosan az okot, talán csak félek közel kerülni valakihez, vagy épp ellenkezőleg, félek, hogy az őszinteségem miatt taszítanak el. Ha a másik oldalát nézzük, akkor jobb lenne tudni mi a reakció, hiszen jobb tudni kivel vagy mivel állok szemben. Sokszor előfordul, hogy onnantól kezdve ahogy kimondom mit gondolok,máshogy néznek rám. Vannak akik elfogadják és vannak akik nem. Tulajdonképpen nincs is szükségünk olyan emberekre akik nem tolerálják a kimondott véleményt, hiszen az belőlünk egy darab, amire ha nincs szükségük, akkor ránk sincsen. Mi tehát a lényeg? Menjünk végig az úton őszintén és mindig mondjuk el a véleményünket, érzéseinket aztán majd meglátjuk sétál e velünk még valaki, vagy módjával legyünk nyíltak a biztos útitársért?

Őszintén szólva azért az a sok véglet -vegyük most a kitárulkozást- mert ha nem teszem akkor csak csendben szenvedek a saját kérdéseimtől, viszont ha kiadom önmagam az a gondolat ijeszt meg a legjobban, hogy megint elveszítek valakit. Talán nem is az emberen van a hangsúly, hanem azon, hogy MEGINT!!