Adva van egy lány. Semmi különös. Harcolt önmagával, igyekezett megfelelni, de a lelke nem talált nyugalmat. Majd harcolt a világgal, mondván ha önmagával nem megy... Majd összeomlott, kimászott, de mindvégig megtagadta a hibáit. Nem beszélt róluk, nem nézett szembe velük jó 5-6 évig. Felfestett egy mázt az életére, épp úgy, ahogy az arcára is. Törékeny, cukorból futtatott máz volt ez, amit tegnap szilánkokra törtek.

Az jutott eszembe újra, ami már sokszor máskor is, hogy mikor látunk egy embert, mennyire nem látunk semmit belőle. Csak azt látjuk, amit épp akkor tesz vagy mond, ahogy viselkedik, de nem tudjuk, miért olyan. Mindenkinek van egy múltja, egy belső világa, amit nem ismerhetünk. És talán nem is kell. Úgysem értheti meg senki, maximum aki átélte. Feldmár szerint (és szerintem is, csak ő jobban megfogalmazta), megérteni valakit annyit jelent, mint beskatulyázni a már meglévő gondolatainkba. Remek. Senki sem tudhatja hogyan éltem át/meg/túl az elmúlt x évet.

Inkább dühös vagyok, semmint szomorú. Magamra. Többekközt. Persze, nem lehet eredményre jutni ha elfojtjuk az érzéseinket, csoda hogy én bármire jutottam. (Jutottam egyáltalán valamire?) Lehet, hogy hiányzik belőlem az alkalmazkodásnak a szikrája is. Próbálom magam kordában tartani, és ez elszívja minden energiámat. Nem tudom magamat még egy másik emberhez is igazítani, örülök, hogy legalább azt sikerül elérnem, hogy ne hulljak darabokra. Nem, ez nem önsajnálat. A felmentést a hibáimért senki nem fogja kiharcolni nekem. Én meg belefáradtam.

Néha elhiszem, hogy ennek a sok fájdalomnak kell, hogy vége legyen, hogy egy embernek csak bizonyos mértékű fájdalom jut osztályrészül, és néha elhiszem, hogy ha megkapom amit szeretnék, akkor majd szemtelenül boldog leszek. És néha elhiszem, hogy te is az leszel. Szeretném. Hogy legyen olyan, akinek hiányoznak a gondolatai, aki mellé mosolyogva bújsz be az éjszaka közepén, akire büszke vagy, hogy veled van, akinek megengeded, hogy megsimogassa az arcod szeretkezés után...

Félreértés ne essék, nem lettem hirtelen hűű de optimista, továbbra is szar fényben látom a világot, és ez gyanítom így is marad egy ideig. De...a fények között is vannak különbségek, erősségek...