Felismerés

Rájöttem, hogyan működök. Igen, 22 év után ez is sikerült... Szóval van nekem ez a régen felismert ámde időben nem kezelt önértékelési problémám, amit azóta senem sikerül kinőni, és ami komoly galibákat tud okozni. Mondjuk hogy a folyamatos "bizonyítási kényszer" miatt a delikvens sarkon fordul és otthagy a fenébe, amitől én igencsak meg tudok borulni. Más kérdéd, hogy az ő helyében én is ezt tenném... Csak nekem tényleg annyira rossz véleményem van saját magamról, hogy el sem tudom képzelni, hogy valakinek hosszútávon szüksége lenne rám. És ez nem önsajnálat. Azt meg nyilván mások nem tudják hova tenni, hogy miért kell nekem mindent bizonygatni. Veszett ügy.

Például: Ha úgy érzem, hogy hanyagolva vagyok, akkor szerencsétlen egyénnek utána bizonyítania kell. Nem folyamatosan, elég egyetlen kedves gesztus, amitől én elhiszem, hogy mégis fontos vagyok, egészen addig míg újra meg nem rendül a hitem.
Márpedig ahhoz elég annyi, hogyha látom hogy fent van msn-en de nem ír rám egy teljes napig. Nektek ez bizonyára nevetségesnek hangzik, mert miért kellene minden egyes nap beszélnünk valamiről?! De nekünk kell. Mert szoktunk. És Ő is ugyanígy van ezzel, ha nem írok rá, tudja hogy valami gáz van. Vagy a kedvem van a béka feneke alatt, vagy valamiért nagyon megsértődtem rá. Ez ilyen kimondatlan alapelv köztünk.
Na már most, én írtam neki hétfőn, amire nem válaszolt. Következmények: Habcsók előtt lepereg az egész hétvége hogy mit mondhatott amivel megbántotta a célszemélyt -> megnyugszik hogy nem ő a hülye, ő nem csinált semmit, viszont vele nem lehet megtenni hogy csak úgy nem válaszolunk többszöri villogás után sem, úgyhogy eltűnik, nem keresi 3 napja-> ex ma délután sms-t ír hogy hol a fenében vagyok és beszélgessünk és annyira figyelmes mint még életében nem volt-> Habcsók megnyugszik hogy mégiscsak szükség van rá és igenis van aki észreveszi ha eltünik az éterbe.

Szánalmas.