Megkérdezem Alizt

Adva van egy tizenöt éves lány. Aliz. Fogyókúrázik, randevúzik, elég jól tanul. Úgy gondolja, hogy egy szép napon szeretne férjhez menni és gyerekeket nevelni. Ez a sablon.

Július 9-én Alizt megkínálják kábítószerrel. Rászokik. Feltárják előtte a szex birodalmát. Aliz szabadnak érzi magát.
Néha aggódik a drogozás miatt, úgy érzi, talán nem kellene. De úgy látja, a kábítószertől sokkal elviselhetőbb a világ.

Aliz szülei nem tudják, mi folyik. Észlelnek változásokat. Azt hiszik, Aliz "rossz társaságba keveredett". Nem tudják, hogy Aliz kábítószert használ. Nem tudnak segíteni rajta.

A különbség Aliz és más drogélvezők között az, hogy Aliz naplót vezetett... Ezt olvasom most én.

Anyukám szerint nagyon erősen kapaszkodom az elveimbe.
Én azt sem vettem észre, hogy egyáltalan vannak nekem olyanjaim... Ezek szerint vannak, de jó nekem.

Közben pedig a Sors nevű akárki folyton keresztbe tesz. Írni sincs erőm róla, nyomaszt a bánat és a szomorúság. A legkisebb kívánságom is elfojtják, legcsekélyebb vágyaim is semmibe veszik. Porig vagyok sújtva. Csalódások sorozata ez az év. Szenvedve a lelkiismeret-furdalástól, lázadva a büntetés igazságtalansága ellen... Megváltásra vágyom.

Millió apró darabban

"Indulathullámok árasztanak el, és érzem, hogy kibuggyannak a könnyeim. Minden, amit tudok és minden amit tettem elkezd leperegni a szemem előtt. A múltam, a jelenem, a jövőm. A barátaim, az ellenségeim, a barátokból lett ellenségeim. Ahol laktam, ahol jártam, amit láttam, amit tettem. Amit leromboltam és tönkretettem. Sírni kezdek. Könnyek patakzanak az arcomon és csendes zokogásba menekülök. Nem tudom, mit teszek, és nem tudom miért vagyok itt, és nem tudom, hogy fordultak ilyen rosszra a dolgok. Próbálok választ találni, de nincsen. Túl szét vagyok baszva, ahhoz, hogy válaszaim legyenek. Mindenhez túl szét vagyok baszva...."

A névadó :)

Szakadjonrája

Nem, nem új állatfaj. Elbaszott (szó szerint idézném az iménti szóra kedvenc Word-öm által megjegyzett figyelmességet: „Ilyen szót nem illik papírra (képernyőre) vetni!”) egy világ, vagy sors, vagy nevezzük bárminek. Amikor szegény halandó azt hinné, hogy végre beléphet azon az ajtón, aminek kulcsát 5 hónapja keresi, zárat cserélnek az ajtón. Kevésbé képletesen szólva, a nagy helyzet kulcsszavakban: anyagi gondok, hiány, féltés, féltékenység, bizonytalanság. Kérdéses a "ketten együtt" fogalom is. Nem akarom elveszíteni, ezt az egyet nagyon határozottan tudom. Meg még pár dolgot, amiről majd később. Így is túl sokat tudsz már róla. (Igen, Te itt, ki a monitort bámulva azon gondolkodsz, hogy ezt a csajt vajh’ mi lelte, vagy mivel kezelhették félre, amiért ennyi baromságot hord itt össze?!)
Kicsit felvette a labirintus jelleget az életem az elmúlt pár napban. Szerencsére még az elveszettség kellemetlen érzése előtt jött a segítség.
Rakosgattam a dolgaimat egyik "polcról" a másikra, és sikerült rendet tennem, még talán rendszereznem is. Tanulságos időszak ez, az eredmény pedig számomra a leglátványosabb. Egyelőre.

Helyzetjelent

Bobynál a héten nekem osztották a tündér szerepét, egyem meg a lelkét. Szentem szerint áruló vagyok és pisis, szerelmem körül meg összeomlott a világ, de erről nagy valószínűséggel írni fogok még, külön bejegyzést megér. Közben az előadásom az oktató betegsége miatt egy hetet csúszik, hurrá. Így legalább van egy halvány remény, hogy valami formát faragjak a prezentációnak. Ez persze csak a látszat, magamat ismerve hozzá sem fogok nyúlni. Két nap alatt négy romantikus DVD-t etettem meg a lejátszómmal, jelentem egy ideig mozis randin csak horrort vagyok hajlandó nézni.

A takaró alá bújok, fáradt vagyok. Nem tudok aludni. Harmadik napja már.

Na most az a helyzet állt elő, hogy az eddig száguldó elmém hatalmas fékcsikorgással megállt.
Vázolom a helyzetet: előadást kell tartanom egy kurzus kapcsán, csakhogy a megadott irodalom egyik könyvtárban sem lehetett megtalálni. Múlt héten írtam egy e-mailt a tanárnak, hogy ilyenkor mi a jó büdös franc legyen. Na erre az e-mailre tegnap válaszolt, hogy ma szívesen kölcsönadja a könyvet. Nem mondtam volna hogy holnapra kell megcsinálnom? Ohh, biztos azért mert ez részletkérdés. Az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy hátha.. De amikor beleolvastam és 50 perc után az első gondolat amit generált bennem a könyv az volt, hogy „mivan?", akkor úgy éreztem hogy pöppet esélytelen. Na mindegy, előttünk áll az egész éjszaka, végülis holnap 10-re kell kész lennem. Vajon mennyi az esélye hogy én ezt megcsinálom? Igen, szerintem is...

Önbesorolás

A pszichotikus és neurotikus közt az a különbség, hogy míg a pszichotikus váltig állítja, kétszer kettő az öt, addig a neurotikus pontosan tudja, hogy négy. Csak kevesli.

Szélvészlány ábécé

Sway után szabadon...Felkértem magam egy játékra, lemaradtam róla, amikor aktuális volt, de én szeretném kitölteni, úgyhogy rajta.

Szélvészlány ábécé

A mint anya. Mert imádom.

Á mint álmok, mert nélkülözhetetlenek a célirányos élethez.

B mint barátok...nem kell magyarázni

C mint cicák, mert azok mindig kellenek

CS mint csók, forró, érzéki, szívet melengető, játékos

D mint deviancia, mert minden formájában vonz

E mint egyéniség.

É mint én. (ó az az ego.) Vagy ékszerek.

F mint függőségek mert egyiktől sem bírok szabadulni.

G mint gondolkodás, mert sokat csinálom :)

GY mint gyengédség.

H mint Halál.

I mint igazság, mert akkor is megmondom, ha van akinek nem tetszik

Í mint írás.

J mint játék, mert mindennel játszani kell.

K mint könyv, legjobb időtöltés

L mint laptop, mert függő vagypl

M mint múzeum....jól van na, én szeretem :$

N mint nő :)

NY mint nyílt tekintet, mert elvárható

O mint Oroszország (régi álom).

Ö mint öltözködés, mert szeretek játszani vele.

Ő mint őrültség/őrület. Csak nézz rám...

P mint pszichológia.

R mint rejtély

S mint (kapásból Spur) simogatás

SZ mint szerelem, színház és Szabó P Szilveszter

T mint titok, mert mindenkinek van.

U mint utazás, mert örök szerelem

Ú mint újdonság, mert jó felfedezni

Ü mint üresség, mert sokszor érzem.

V mint végzet, mert szerintem szép szó.

W mint Wurtzel (Prozac Nation)

Z mint zene (musical, reggae, hip-hop, rock)

ZS. mint Zsolti…

Sway passzolta tovább a labdát, hogy mutassam meg a táskám. Van itt minden...

- pénztárca (iratok, szemceruza (!))
- naptár, toll
- telefon
- fiúk ne olvassák: tampon
- jana víz, rákaptam, finom... meg igy legalább rá vagyok kényszerítve az ivásra, hogy könnyebb legyen a táskám :)
- angol könyv. Na nem mintha tanulnék, csak megnyugtat hogy ha lenne egy szabad órám, hasznosan tölthetném el. Hozzáteszem, nem fordult még elő, úgyogy cipelem feleslegesen...
- napszemcsi, télen is. Pupillákat rejteni...
- parfüm, Gabriela Sabatini
- lakáskulcs

Meg amikor suli van, akkor jegyzetek, színes post it-ek, és müzliszelet is, ami egyébként nem tudom miért hiányzik most.

És még kitalálom kinek dobom tovább, lusta dög vagyok a linklistát frissiteni :$

Öngyilkos szüzek (Sofia Coppola rendezésében) Hosszabb filmajánló bármelyik filmmel foglalkozó portálon olvasható, nem akarok ezzel vacakolni, így inkább csak szubjektív vélemény néhány mondatban. Eléggé megfogott, ez lenne a lényeg. Nem sűrűn köt le film ennyire, bár kivétel persze mindig van. Főleg a hasonló témájúak, mindegy is. Mindenesetre hitelesnek tűnik. Nem mondom azt, hogy néhol magamra ismertem (pedig de-de) és azt sem, hogy ne tudnám néha mi zajlik a fejükben (de, azt is tudom). Hát hol nevetek, hol sírok rajta, amúgy sem vagyok a topon szellemileg, lehet nem jól választottam meg az időpontot... Behúz a film. Ennek ellenére csak ajánlani tudom, nekem nagyon tetszett. Jójó, Kirsten-t amúgy is bírom az Őrült és gyönyörű óta... De ez tényleg jó film, feliratosan kizárólag!

Az építő jellegű kritika

- egy akaratos kislány vagy, aki önmagát akarja megőrjíteni.
- na, most kurvára meg vannak világítva a dolgaim…hálás vagyok érte, köszönöm
- cinikus vagy
- csak mert nem akarok veszekedni…hagyjuk. Szia
- veled veszekedni?
- ha veszekedni akarnék veled, az azt jelentené, hogy még akarok tőled valamit
- :D ó igaz, hogy is felejthettem el….
- te nem vagy magadnál!
- kezeltesd magad
- kurvára leszarok mindenkit, téged picit mégjobban…
- na jó, amit most akartam, azt inkább mégse írom le…nem süllyedek oda ahova te
- fejezd be, érdekel
- kellett nekünk találkozni, bár sose…
- idefigyelj kiscsillag a két kezed összerakhattad volna, hogy ilyen faszid volt
- soha többet nem kapsz ilyet
- ezt most jól megkaptam
- büszkeség, az mindig is megvolt…de mire?
- Jó, akkor menjünk bele
- Azt hiszed olyan jó faszi vagy?? Egy drogos senki, akinek csak a pofája nagy semmi más.
- „mama kedvence”
- Te csak ne törj pálcát felettem, te se vagy különb, sőt.
- hisztis ribanc
- Igazságtalannak érzed? Megsértődsz? Pedig az vagy!
- A pofám leszakadna a helyedben
- Van képed ezeket kimondani? Neked? Pont te vagy az az ember akinek NINCS JOGA ezeket a fejemhez vágni.
- Mentem aludni, szia
- Letiltalak, ne keress.
- Pff, Zs. és a problémamegoldás…. Szia

Csak ültem ott - a tömött buszon - nyakamban sállal, kezemben a telefont szorongatva. Annyira idegen az egész, csak az undor érzése fogott el az emberek lattan. Az ablak koszos és párás, itt-ott egy hajszál feltapadva az igencsak használt üvegre. Kihúzott háttal, semmitmondó arccal, szinte pislogás nélkül ültem végig az utat, de nem tudnám megmondani mitől volt más az a nap, mint a többi. Hirtelen azon kapom magam, hogy otthon az állomáson áll mar a busz, én meg ugyanúgy - kicsit az ablak fele fordulva - meredt arccal ülök. Összekapom magam, gyorsan leszállok. Az állomás fekete és fehér színekben pompázik, mintha SinCity-be leptem volna a busz lepcsőjén keresztül. Három felé ágazik az eső áztatta aszfalt. Nem választási lehetőségek, csak éjjel, sárga csillanó fénnyel árnyékolt betonterítő. Hátat fordítottam, mert azt hittem tudok. Pedig potyogó könnyel nézek mégis hátra az egyik irányba. Mintha várnék valakit. Az út végéről otromba szürke kerítés integet vissza...Az egyik legszebb szám zongorázza dallamát fülembe, bevésődik, én pedig visszafordulva felnézek, egészen az utca végéig. Kerítés, szürke. Minden felszárad most, csak az eső nem. Még jó hogy senki sem néz vissza az utca végéről. Pedig mintha vártam volna valakit...

Hálótársak

Ők azok itt egy pár sorral lejjebb. Becses nevük Zizi (a bocimintás) és Bubi (ő lenne a kisfiú), márkájukat tekintve pedig kiscicák :) (vannak vagy 5 centi magasak).
Sajnos a fotó nem lett a legjobb, de próbáljon meg bárki lefotózni egy ilyen jószágot, állandóan izegnek-mozognak, bár a kislányt sikerült egy békés pillanatában lekapnom :)

Ma esőben ázva, fázva, vacogva arra jöttem rá (ide nekem a Nobel díjat), hogy a napsütésben mégiscsak jobb. Más színben látja az ember a világot, amikor arra ébred, hogy besüt az aranyló nap az ablakon a redőny rései között. Szóval eme hatalmas felfedezésem után - még jó hogy épp vége a nyárnak - magukkal ragadtak az emlékeim. Emlékszem, mikor kölökként papsajtra vadásztunk, meg pitypangból nyakláncot fonogattunk, a ház előtti óriási fűzfa ágait csupaszra pucoltuk, és valami koszorúszerű dolgot hajtogattunk belőle.
Emlékszem még a hatalmas biciklitúrákra idősebb fejjel, a maratoni teniszmeccsekre (mi színvonalunkon persze), a duna parti nyaralásokra és pecázásokra. Annyi mindenre emlékszem.
Az a nyár még igazi nyár volt.

Másfél hete a To körül legyeskedtem, mire sikerült felvennem végre a hőn áhított tárgyaimat. Szóval az most a helyzet, hogy számos szakmai tárggyal vágunk neki a IV. évnek. Milyen jó is ha az ember fülig vigyorral az arcán közelít az informatikusok felé. Szóval ez kipipálva. Ennek örömére a mai előadást kihagytam. Van ami nem változik :)
Na de mielőtt az ember a fejéhez kapna, azzal a gúnyos mondattal, hogy kutyából nem lesz szalonna, azok megnyugtatására mondom, hogy holnap beszerzem a kötelező olvasmányokat, mert a mi drága Tóth professzorunk megint kitett magáért, 11 kötelező irodalommal. Gondolom nem kell külön megjegyeznem, hogy mindegyikkel bicepszet lehetne formálni. Mintha csak az ő tárgya létezne. (gépelés közben fedeztem fel, hogy tárgya=trágya, van benne igazság). Külön élmény etikát hallgatni, egy 70 éves professzortól, aki valamilyen kapcsolatban van a pápával (nem tudom pontosan milyenben, de a lényeg az volt, hogy nem kicsit tartja nagyra magát) és aki 15 centiméterről fújja az ember képébe a dohányt. És akkor még a barokk körmondatairól még egy szót sem ejtettem, amikor elkezd egy mondatot, elkanyarodik erre, aztán picit arra, és a mondat vége nem arról szól amiről az eleje. Szép félévnek nézünk elébe.

Tegnapelőtt éjjel óta rág a gondolat újra. Nagyon intenzív. Utálom már csak a gondolatát is, hogy még egyszer, akár egy percre is hatalma legyen valakinek felettem. Utálom a tehetetlenséget, az erőtlenséget, a kiszámítható, megérezhető, velőig rázó meglepetéseket. Igenis van az a pont, aminél megszűnnek a korlátok, nincs olyan, amit teljesen természetesen véve nem tennél meg. Itt van az egész "forrása" az orrom előtt, vele együtt pedig a felismerés… Van valami irtóra szánalmas abban, ha az ember három és fél órás (jól olvasod, annyi) faképnélhagyás után még mindig az msn előtt ül.

Néha szeretnék valaki más lenni.

Jó lenne a Föld túlsó felén lakni és most az igazak álmát aludni mondjuk valahol a nyugati parton. Jó lenne annak lenni, aki a rizsföldeken mászkál széles kalapban, térdig vízben. Valakinek, aki a menyasszonyi ruháját próbálja éppen, vagy meghalni készül. Szülő nő is lennék most és születő gyermek. Pincér egy óceánjárón, vagy az, akit épp kiszolgálnak. Valaki, aki egy büfében dolgozik a Balaton partján, vagy szörfözést oktat a tengeren.

Remélem, voltam már grófő valamikor a 19. században, küszködő jobbágy, forradalmár Franciaországban, mártírhalált halt boszorkány, írónő a ködös Angliában, piaci kofa Törökországban, kurtizán a Moulin Rouge-ben, vagy jazzénekes. Remélem, megjártam már a világ minden szegletét (ooo Afrikaaa) és kipróbáltam mindent, ami teljessé tehet.

Mégis...szeretnék ott ülni a vonal másik végén és kipróbálni azt az életet, amit épp most te élsz.

Az utóbbi pár hónap felismerése: mégis vannak saját magam állította korlátok. Ennél nehezebb edzés a világon nincsen.

Olyanokon gondolkozom hogy hol rontottam el. Nem, nem most, még évekkel ezelőtt. Végigfut az agyamon olyan hogy egész családban nőttem fel (igaz csak látszólag), hogy egyetemre járok, hogy vannak barátaim, hogy írok. Milyen szerencsés is vagyok, és milyen csodálatosnak látszik az életem papíron, közben pedig minden ok nélkül a legváratlanabb időpontokban rámtörnek ezek a depressziós rohamok, olyankor amikor pedig elégedettnek kellene lennem. Minden okom megvolna arra, hogy boldog legyek és mégsem vagyok az.
Már kezdtem azt hinni hogy minden tökéletes rendben van, csak az kellett hozzá, hogy legyen munkám vagy bármi ami lefoglal. Ha az lenne, minden lenne. Mert minden problémámnak a gyökere a túlzásba vitt szellemi élet, hogy állandóan csak ülök és analizálok, hipotelizálok, kontenplálok, prognesztizálok és isten tudja mit nem teszek.
Valamire szükségem lenne, ami irányítani tudja ezt a rengeteg gondolkozást. Különben megőrülök. Szerettem volna az elkeseredettségemet szexuális szabatosságra váltani, de ez nekem nem jön be. Szinte rutinból csinálom, hogy kezdeményezek aztán leállítom az egészet és menekülök. Hányszor de hányszor megtettem, te úristen.
Azon kapom magam, hogy szép lassan, öntudatlanul pontosan azt teszem, amitől mindig is óvtak. És még csak azt sem mondhatom, hogy nehéz gyerekkorom volt, mert ez is csak egy töviskorona amit saját magam raktam a fejemre. Nem lenne szükségem mindenféle pótcselekvésekre (kinek mi), úgy élnénk mint a normális emberek. Többes szám? Az. Mert nem csak rólam van szó, az én kis városom tele van elmegyógyászati esetekkel és mint zsák a foltját...