Érdemes, mert csak így látom, hogy az adva lévő korlátok között a lehető legtöbbet értük/értem el. És hogy egy kapcsolat utáni barátság nem feltétlenül kudarc. Sőt..pokoli nehéz volt kialakítani.
Volt a fénykor, a kezdet, a hatalmas szerelem láza. Amikor mindent felrúgtunk egymásért, se barátok, se bulik, se drog, semmi más nem létezett. Nevetve raktam a kezébe az egész életem. Ő volt az igazi Sz. D. És ebbe senki nem tud belemocskolni, az emlékeimet sem tudja senki megváltoztatni azokról a hónapokról. Bárki bármit mondana róla, hazugság lenne. Kívülállóként nem hitelt érdemlő a véleményük, a mi dolgunkba nem láttak bele. A mostani és a korábbi féktelen természete akkoriban köddé vált. Tudom, hogy engem nem csalt meg, erre bármikor feltenném az életem...
Kibírtunk költözést, családi tragédiákat, anyagi gondokat, távolságot, utazásokat...egy valamit nem.
Törvényszerűen megindult a zuhanás. Mindennaposak voltak a pletykák, a kiszínezett történetek, a felmerülő női-férfi nevek. Nem tett jót a szenvedélynek a sok ármánykodás bármennyire is hittünk-nem hittünk másoknak. Jött a droggal együtt járó befolyásolhatóság, a több napos bulik, a félrelépések, a "mi van ha mégis igazuk van?", a veszekedések, bosszúállások. Elvegetáltunk még 1 évig egymás mellett, de elérték a céljukat.
És a most. A legjobb, a legbarátibb viszonyban maradtunk. Csináltunk hülyeséget meg gerinctelen dolgokat egymással szemben, bántotta a büszkeségünket hogy a másik jól megvan, hogy mást szeret. A fénykort leszámítva sosem voltunk szinkronban. Ha az egyikünk békét akart, a másiknál akkor telt be a pohár. Felváltva akartuk egymást, sosem egyszerre. Mára sikerült elérni azt a kompromisszumot, ami nem annyira megkopott jelentést hordoz, mint amennyire először hallatszik - barátság.
Nekem adta a lelkét, ezért nem engedjük el egymást azóta sem...
"minden nap őrködünk egymás életén"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése