Azt hittem ez olyan mélyre nyúló ősi kapocs, ami a világon mindent kibír. Szívességet kértem tőle még májusban. Nemet mondott, vizsgaidőszakra meg nyelvvizsgára hivatkozva, hogy majd akkor ha nem lesz ilyen jellegű dolga. Megértettem, elfogadtam. Nyár alatt is többször emlékeztettem, hogy nem csinálta még meg nekem, de akkor is leterelt, hogy költözik, hogy tour de france-ot néz, hogy nyaral... 10 perces dolog lett volna, nem egy hatalmas szivességről volt szó. Pár hete berágtam rá, hogy ennyire nem képes, és szó nélkül letettem a telefont. 1-2 hétig nem beszéltünk, aztán ma délután rámírt msn-en mintha mi sem történt volna. Hüvös voltam, egyszavas, éreztettem vele hogy ez nem így működik. Észrevette, persze, 2 mondat után rá is kérdezett hogy mi a bajom, majd miután felvilágosítottam hogy még mindig ugyanaz, megkérdezte meddig akarok duzzogni. Nem tudom mit képzelt, hogy két vállrándítással túllépek rajta? Hát nem, nekem az fontos volt...illetve lett volna. Vagyis...már semmi sem az. "Jó akkor töröllek, nem kötelező dumálni"
El sem tudjátok képzelni, mit éreztem amikor azt láttam, hogy Mirkó tényleg letörölt. Elvéreztem vér nélkül. Nem dac, nem büszkeség, nem bosszú...egyszerűen tényleg így gondolja.

Hatalmas pofon volt ez nekem. Nagyobb, mint bármi más lehetett volna.