Munka és stressz mentes pár napot tudhatok magam előtt. Semmi idegeskedés, rengeteg program, sportok, barátok, jó zenék, Jagermeister, sok-sok pihenés, és a gondolat: akár azt is megtehetem, hogy csak unatkozom.

Ma az új ismeretségek napja volt. Betévedt hozzánk egy férfi. 40 körüli, különösebben nem sármos, nem is gazdag. De az aurája… Azóta sem tudom kiverni a fejemből. Már messziről mosolygott, közvetlen, barátságos volt, azonnal beszédbe elegyedett velem, és ő csak mesélt, színházról, biciklizésről, életről, kertészkedésről. Órákig tudnám hallgatni.Nem tudom mi volt az az érzés, ami akkor átjárt, de nem bírtam nem követni, amikor elment. Azon kaptam magam, hogy az izmaimmal görcsösen megfeszülve utolsó pillanatban kapom el az orrom előtt bevágódó üvegajtót. Most is borzongat ha eszembejut… Nem, nem az ajtó. A férfi, a szó nemesebbik értelmében.

Ma sem alszom.