Byron szerint mindannyian másképp vagyunk megszerkesztve. Mindenki a saját vérmérséklete által megszabott korlátok között mozog és csak részben valósítja meg saját lehetőségeit. A sötétség szerves része a személyiségemnek és nem is kell megerőltetnem az agyam, hogy felidézzem a hónapokig tartó semmitsemérek életérzést...

Na hát ezt elkerülendő, és megcáfolva Byron-t kaptam egy lehetőséget nyári külföldi munkára. New York, gyerektábor. Tudom, nem egy ambiciózus karrierista meló, de a jelenlegi céloknak tökéletesen megfelelne.

Hogy megkönnyítsem saját dolgom, összeszedem mi mindenért érné meg, hogy elmenjek.
- x éve egyetlen gondolatom: el innen, bármi áron. Külön öröm, hogy fizetnek is érte.
- amúgy is szeretek világot látni (a gyerekekkel már lehet hogy lesznek gondjaim, huzamosabb ideig más gyerekét nehezen viselem el)
- lenne társaságom is, barátnőm vetette fel az ötletet én meg kapva kaptam az alkalmon. Szegény, nehogymár egyedül menjen :)
- nyelvtanulás. Nyílt titok, hogy volt már korábban is jópár "tűnjünk innen" ötletem, de akkor Anglia volt az elsődleges cél. Legutóbb épp nyáron fordult meg a fejemben, akkor elkezdtem újra az angol tanulást, mert bár hiába van nyelvvizsgám, (szégyen) egy szót sem tudok kiejteni. Ott talán ragad rám valami.
- lázasan kutatom magam. Mindannyian nehezen mozgunk önnön korlátaink között, ezért elhatároztam hogy én bizony lebontom azokat a korlátokat. (Ahogy azt Móricka elképzelte...) Szóval most mindenfajta olyan helyzet elé állítom magam, amikre korábban csípőből nemet mondtam volna. Mert hogy tanul meg úszni a gyerek? Ha bedobod a vízbe.

Szerintem nem sokat fogok gondolkozni a válaszon.