Van egy férfi. Van egy barát. Egy filozófus. Egy csodálatos elme. Egy személyben. Jelen helyzetemben ő képviseli azt a fajta kötőanyagot, ami összetart. Némely írását kedvem volna bekereteztetni. :) Fénye van, megengedte, hogy fürödjek benne. Ő az egyetlen (!) aki észrevette, hogy magam alatt vágom a fát. Büszke vagyok rá hogy a barátjának nevez, pedig nem érdemlem meg (nem ez most nem önsajnálat).
Mondják a nálam okosabbak, hogy mindennel játszani kell. Játszani az érzésekkel, az érzékekkel. Játszani mindennel. Ahogy tegnap is. Akartam hinni, hogy én vagyok az egér, a védtelen, a kiszolgáltatott, mert így kisebb volt a saját felelősségem, volt ürügy a szemlesütésre, a hallgatásra. Ő meg tudta, persze hogy átlátott rajta... Csak nem volt a kezében semmilyen adu, vagy ha volt is, nem akarta használni. Velem sosem használta őket...
Bocsánatkéréssel tartozom, tudom hogy sosem akarna bántani és szörnyen szégyellem, hogy egyáltalán ez megfordult a fejemben.
A lényeg hogy az utóbbi pár napban sok szépet IS olvastam, amiről azt hittem, hogy fájni fog. Fájt is, de most felfedeztem valami mást is benne, amit egyelőre még nem szeretnék elárulni. Summa summarum, zajlik az élet rendesen, néha van egy-két ember, akik mentális pofonjaikkal visszarángatnak ebbe az élet nevű játékba, mert ugye mindig játszani kell. Felelősségből, szerelemből, barátságból, ki tudja még milyen indíttatásból.
Nagyban hozzájárulnak, hogy elviselhetőbb helynek tűnjék számomra a föld.
Ja és itt egy kis lecke barátságból, kitartásból és összefogásból. Ajánlom mindenkinek, én nem tudom sírás nélkül végignézni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése